Kék bolygó halad útján, nem siet, de nem is lassít,

A természet tudja a dolgát, s eszerint cselekszik.

Napok telnek monoton egyforma ismétléssel,

De bölcsen megtervezett sok-sok apró lépéssel.

Évmilliók teltek el, ily’ tökélete harmóniában,

Világmindenségben lebegő, kék bolygó csodában.

A temérdek idő megalkotá porszemnyi világát,

Ezernyi élőlénynek életet adó varázslatos csodáját.

E csodában az állatok egymásra utalva éltek,

Csak egy élő volt ki kevesellte a tökéletességet.

Az ember volt, ki e csodát durván megbolygatta,

Mindent a saját kényelmének alávetve, átalakította.

Tékozolva szétszórta kék bolygó minden kincsét,

S felfalta évmilliók munkájának a gyümölcsét.

De vajon, honnan vette ehhez a bátorságot?

Miért gondolta, hogy Ő lehet, ki Istent utánoz?

Be kell ezt fejezni végre, amíg nem késő!

Figyelni kell arra, milyen lesz majd a jövendő.

Évmilliókig itt kell élnünk, nem mindegy hát,

Megtartjuk e csodát, vagy pusztulás vár ránk.

Tékozló ember, egy percre állj meg, és jól figyelj,

Természet kincseit óvd meg, hiszen érezned kell.

Amit teszel, azzal a kék bolygó lesz eltékozolva,

Ne akard, hogy unokáinknak, ne legyen otthona.