A munka szabaddá tesz (Arbeit Macht Frei)

Elmentem oda, ahol intézményesítve volt az emberirtás,

és láthattam azt, ami még ma is az emberiség szégyene.

Hallhattam másfélmillió ember elszállt lelkének a sóhaját,

ott, hol csak egy flegma kézlegyintés volt az emberek élete.

Egy őrült orvos kinek az emberi test csupán kísérlet tárgya,

mindegy, milyen a nemzetiségük, lengyel, magyar, svéd vagy orosz.

A bőréből készülhet majd az asszonynak egy szép táska a bálra,

vagy talán ajándékba egy bőrrel mívesen bevont fadoboz.

Az életből kiírt, indok nélkül megbélyegzett emberpalánták,

kik sohasem tudhatják meg, milyen is egy szerelmes ölelés.

Ártatlan lelküket felnőni sem engedvén, létüket gyalázták.

Lábuk alól talajt vesztve, nem érthetik miért e büntetés.

Emberek, kígyózó sorokban álltak, némán a halálra várva,

kiknek már nevük sincsen, csupán egy tetovált szám a karjukon.

s rájuk végtisztesség nélkül várt gáz, rostély, és a kemence lángja,

sorstalanul az állati létbe süllyedt sorsukkal arcukon.

Lelkemre telepedett a gonosz, ahogy néztem a halálgyárat.

Milliónyi megcsonkított élet, sárba tiport méltósága,

egy eszement ideológia nyújtotta álszent magyarázat.

„Felsőbbrendű fajként”, nekik a más ember élete nem drága.

Auschwitz, Birkenau – Budapest, 2019. 05. 18. - 06. 04.