A lovag szerelme
2010.09.13. 18:17
A nyári szonettversenyre írtam a Fullon
Végvári
hegyek közt egy kóbor lovag poroszkál.
A
csatából tért meg… Vértje horpadt, kardja csorba.
A
honért, s a királyért talán meg is halt volna,
hiszen
száz csatát megjárt, s küzdött, mint egy oroszlán.
Vitézek
százai estek el, az évek során,
de Ő
tudta , hogy álmát nem adhatja fel soha,
s
vissza kell majd térnie honnan elindult, oda
hiszen
naponta száll felé rettegve a fohász.
Báró
leánya várta, a hős vitéz meg tér-e,
ám
titkon nem csak Ő leste naphosszat az utat.
Bár
dölyfös urának tilalmát szenvedte érte.
Szeplős
cselédlány kiért a lovag eljött újra,
s int
a vár urának, kardod tedd le, lépj most félre,
király
áldotta arám, s kezét a lánynak nyújtja.
Budapest,
2010. augusztus 01.
|