Azt akarom, hogy a valóság is álom legyen.

Azt akarom, hogy az ébredés ne fájjon nekem.

Remélem, ha erősen akarom, megvalósul.

De nem akarok, rövid boldogságot sorsomul.

Aki tudja, milyen a végtelen várakozás.

S érezte, milyen a fel nem szakadt sóhajtás.

Annak nem kell mondani, miért e vágyakozás.

Ó vajon Te tudod-e, hogy mi az, amit érzek? 

Vajon Te átéled ezt a gyötrelmes kétséget?

Ha igen, akkor kérlek, esengek, ne várassál.

Engedd nekem, hogy menjek, repülhessek hozzád már.

De ha úgy gondolod, nem egyéb hiú ábrándnál

Akkor mond nékem, bár mily nehéz is, ne áltassál

Mert hamis ígéretnél rosszabbat nem adhatnál.

Budapest, 2005. július 9.