Sokszor van, hogy nagyon szenvedek,

kalitkába zárt madárként verdesek.

A rácsok, jaj fogva tartják testemet,

pedig már várnak rám a fellegek.

Repülni szeretnék hát emberek

börtönömben egyre jobban szenvedek

Kegyetlen rácsaim mégsem engednek,

esdeklő szavam Ó jaj, elveszett.

Hiába kérem szépen, kedvesen,

engedjétek szabadon a testemet.

Kalitkába zárt életem elveszett,

Ti gúnyosan nevettek engemet.

De tudnotok kell azt emberek,

hogy nem birtokoljátok a lelkemet.

Képzeletben az egekben lehetek,

elég ha lehunyom a szememet.

Budapest, 2005. máj. 24.