Félresiklott szerelem

Egy kacér mosolyt küldött felém a Nap,

s a reggel az illatoddal volt telve.

Belépsz pőrén, magadat nem szégyellve,

én ágyban fekszem, s fejemen egy kalap.

A Hold megsúgta fejemre, hogy került

a fejfedő, ami oly’ nevettető.

Pedig az éjszaka nem feledhető,

amikor a testünk egymásnak feszült,

az idő csak repült, s nem tudom, földre,

miként kerültek fentről a csillagok.

Tegnap még a plafonra voltak föstve.

Ám valami belehasít a csöndbe.

Kulcs a zárban, és itt áll harmadiknak

a nejem, s egy bottal ver kékre-zöldre.

2019. 07. 14.