Ha majd semmit nem ér a pénzed…

A tél mostanában fáradtan, s leverve

ébred. Bár tudja, van még pár jeges napja.

De érzi azt, hogy mikorra fehér leple

foltosan elolvad, a megszokás rabja

elhagyja.

Bár a hegyekben keményen tartja magát

ám a megolvadt hó a völgybe leérve

vad haraggal kél ki medréből, és ha már

így tett, szétterülve, útjáról letérve,

estére

víz borítja a kis hegyi falut. Riadt

népe kapkodva védi, amit nem ragad

el a felbőszült víz. Az áradás miatt

oda lesz a  termés, ha a gát átszakad

s víz szalad,

viszi magával  a falucska jövőjét.

Tajtékzó haraggal tépi szét rácsait,

és kajánul nézi a közösség csődjét.

A falu népe csak siratja házait,

vágyait.

Kell egy akarat mi megtöri erejét

a víznek. Vessünk hát véget a pusztító

világnak, mert ma már kevés a sok beszéd,

tettek kellenek, mert a szó csak csábító,

s ámító.

Tegyünk hát végre ellene, hogy a földön

ne a profit legyen az úr, s a természet

maradjon természet. A bolygónk nem börtön.

Ember fogd fel, hogy nem ér semmit a pénzed

ha véged.