Nekem ez a haz�m

A h�rom fi� csendben lapult meg egy �ri�s t�lgy m�g�tt. A lombok felett a hajnal r�zsasz�n pal�stot vont az �gre. A leveleket a hajnali d�r feh�rre csipk�zte. A fiuk lehelet�nek g�z�lg� kip�rlolg�sa pillanatok alatt semmiv� lett a hideg okt�beri hajnalban. Hirtelen egy mad�r �les rikolt�sa has�tott a csendbe.

– Menni k�ne – mondta G�za. � volt a legid�sebb �s a m�sik kett�, Istv�n �s Lacika kimondva kimondatlanul elfogadta vezet�nek.

– Gondolod, hogy elmentek a katon�k? – k�rdezte suttogva Lacika.

– Szerintem el. De am�gy is menni kell. Ha most nem indulunk akkor m�r k�s� lesz. Azzal �vatosan a k�vetkez� f�hoz k�szott.

– Mennyi lehet m�g? – k�rdezte Istv�n aki most �rt a nyomukba.

– Nem tudom! Tal�n �tsz�z m�ter, de lehet, hogy annyi sem.

Lacika feln�zett az �gre �s �sszeszorult a sz�ve. Ha most elmennek, lehet soha nem l�tja viszont a sz�leit. Anyj�t aki s�rt mikor megmondta, hogy elmennek, apj�t aki le�lt a konyhaasztalhoz t�lt�tt k�t poh�rk�t �s �ldom�sra emelte a kit�lt�tt italt.

– Menj fiam! Menj, am�g lehet. Ami itt v�r r�d az el�l el kell menni. Nek�nk any�ddal m�r mindegy, de el�tted az �let �s milyen �let v�r itt r�d? B�rt�n vagy tal�n ann�l is rosszabb.

Az apja nem mondta ki mi az a rosszabb, de tudt�k mindketten. Azut�n a b�ty�ra gondolt, aki negyvenn�gyben ott maradt a frontot. Akire mindig feln�zett. N�v�r�re, aki vid�ken �l a f�rj�vel �s gyerekeivel. Hirtelen egy hideg �ramlat csapott le a h�rom fi�ra. Lacika megborzongott a hajnali hidegben. H�tra fordult �s n�zte, ahogy az �galja m�ly indig�k�kb�l lassan az�r sz�n�re v�ltozik. N�zte a m�g�tte l�v� t�jat �s elszorult a sz�ve. G�ze �vatosan megb�kte. Tov�bbk�sztak �s fel�rtek egy kis dombra. Len�ztek a v�lgybe ahol egy takaros falucska k�dbe burkol�zva aludta �lm�t.

– Az m�r oda�t van – s�gta G�za. – Lehet, hogy m�r mi is oda�t vagyunk.

Lacik�n nyugtalans�g vett er�t. „Oda�t lenn�nk? Ilyen lenne az oda�t? Mit fogok �n csin�lni oda�t?” Megint esz�be jutott anyja kicsiny t�r�keny alakja, amint hajnalban, a kis konyh�ban neki csomagol. Kez�t t�rdelte �s s�rt. Siratta fi�t, akit lehet, soha t�bb� nem l�that. Esz�be jutott, hogy t�bb� nem mehet a haverokkal munka ut�n s�r�zni, nem mehet szombaton t�ncolni. �s Kati…? Nem tal�lkozhat soha t�bb� Katival? Nem, ezt nem tudn� elviselni…

– Lacika! Gyere, menn�nk kell. N�zd az a kis falut, az m�r a szabads�g faluja – s�gta G�za.

– �n nem megyek.

– Micsoda? Meghibbant�l? Mi az, hogy nem j�ssz?

– Nem megyek �s k�sz.

– Ez meg�r�lt! – mordult fel Istv�n. – K�pes t�nkre tenni mindent.

– Semmit nem teszek t�nkre… – v�gott a szav�ba Lacika. – Ti sz�pen elindultok, �n pedig megv�rom, am�g �t�rtek �s csak ut�na megyek vissza.

– De h�t mi�rt?

– Nem �rten�tek �gy sem. Nem tudok elmenni. Ak�rmi v�r r�m, nekem itt kell maradnom, mert nekem ez a haz�m.

Budapest, 2013. j�lius 07.