Budapesti ősz

Álmosan dideregve lassan elszunnyad a város,

ásítozva bújik ködtakarójába a Háros.

A villamos nyöszörögve vánszorog át a hídon,

az öreg sárga réges-régen túl volt minden kínon.

Egyedül ülök, és csak nézem a lomha vén Dunát,

toprongyos homeless-t, ahogy kutatja a kukát.

Ez az ősz is szürke, nemszeretem, nyálkás és hideg.

Ebben az időben nem tudok örülni semminek.

A körút neonfényeiben egy örömlány libben,        

miniben és tűsarkokon egy pasi után pisszen.

Taxi fékez, ugrik a sofőr, örül, hogy leintik.

Mondja a címet az utas, bólint a férfi, s indít.

Leszállva a villamosról lábam rőt avart tipor.

Bámulom, ahogy vég nélkül sorjázik a kocsisor.

Kapu felett egy árva lámpa, fénye köddel dacol,

cudar idő vacogtat, s a hideg csontomig hatol.

Arcomat szitáló eső mossa, s a lelkem még beteg,

de elmúlik a rossz kedvem, mert tudom, hogy hazamegyek.

Budapest, 2013. november 15.