Bécsi keringő
2012.11.18. 09:50
Ki tudja, talán így is történhetett volna.
Bécsi keringő
– Alice! Alice! – rontott be a fiatalabb lány nővére szobájába.
– Mi van, miért kiabálsz?
– Képzeld apa megengedte, hogy részt vegyek a bálon.
– Ezért kell kiabálni?
– Ne legyél undok. Nagyon jól emlékszem, hogy te is így örültél három éve.
– Jól van, na. Örülök, és nem vagyok undok. Csak nehogy te is csalódj az első bálodban, mint anno én.
– Tudom, hogy nem fogok csalódni – jelentette ki határozottan Emma.
Illéssy Emma baronesz a múlt hónapban töltötte be a tizennegyedik születésnapját. Titokban remélte, hogy atyja megengedi neki, hogy részt vegyen a jövő hónapban tartandó bálon. Főleg annak tudatában, hogy a mulatságba meghívták a Ruttkay családot, vagyis biztosan itt lesz az ifjú Miklós gróf is.
Emma ábrándozva nézett maga elé és el is felejtette, hogy nővére vizslató szemekkel nézi minden mozdulatát.
– Megint Miklósról ábrándozol?
– Igen! De kérlek, el ne árulj.
– Nem árullak el, sőt segítek neked, tudom te is így tennél a helyemben.
– Ha segítesz elérni amit kérek, cserébe azt kérhetsz tőlem amit akarsz.
– Na csak vigyázz, és ne ígérj könnyelműen –válaszolt Alice. – Miről lenne szó?
A két testvér összebújva látott neki, hogy megtervezzék a báli teendőket. Azonban mikor Emma elmondta mire készül Alice elsápadt.
– Nem! Ne számíts rám kedves húgom.
– De megígérted, hogy segítesz! – csattant fel Emma
– Igen, de akkor nem tudtam, hogy ilyen őrültséget tervezel.
– Márpedig ha nem segítesz, én öngyilkos leszek!
– Őrültséget beszélsz! Őrültséget, és én ebben nem akarok a cinkosod lenni.
Emma a zsebéből egy üvegcsét vett elő.
– Látod ezt? Ha nem segítesz, én megiszom. És a te lelkeden fog száradni a halálom.
– Teljesen elment az eszed.
– Segítesz?
– Kénytelen vagyok. De ha kitudódik ez a fondorlat, én mindent letagadok.
– Nem érdekel, hogy mi lesz, én csak Miklóst akarom. Azt hiszem kedvel engem, talán szeret is, de a családi érdek miatt eljegyezte az ifjabbik Bélaváry baroneszt.
* * *
A bálterem fényárban úszott, a vendégek már szállingóztak. Emma és Alice izgatottan leste az érkezőket. Emma azt várta, hogy megérkezzen Miklós gróf és családja, míg Alice az ifjú Józseffy Ödön bárónak, a nyalka huszártisztnek nyújtotta karját, akivel lassan egy éve szóbeli jegyességben voltak. A két család is áldásos mosollyal figyelte a fiatalok bimbózó szerelmét. Alice és Ödön a bálterem sarkában húzódott meg, igyekezve elbújni a kíváncsi szemek és cinkos kacsintások elől. Utoljára érkezett meg a Ruttkay gróf és családja. A vendégeket, ahogy az illő a házigazda Illéssy báró és családja fogadta. A kölcsönös udvariasság közepette Emma Miklós mellé lépet.
– Emma baronesz! – mosolygott meglepetten a fiatal gróf. – Milyen öröm, hogy ön is részt vesz a bálon. Mikor utoljára láttam szinte még gyerek volt, most meg a bál legszebb virágszála.
Emma elpirult a bóktól, ami a többiek figyelmét sem kerülte el.
– Örülök, hogy így látja kedves Miklós. Kérem, hogy tiszteljen meg azzal, hogy velem táncolja a nyitótáncot, valamint a polonézt és természetesen a bécsi keringőt is. Kérem, ne mondjon nemet. Már beírtam a táncrendembe. Nem teheti meg, hogy felborítja az egész estét.
– Ilyen szép kérésnek nem lehet nemet mondani. De most ha megbocsájt, üdvözölnöm kell a többi vendéget is – azzal Miklós meghajolt. „Nem csak gyönyörű nővé serdült, de céltudatos és okos is” – gondolta magában a férfi, miközben a családja után sietett.
A táncosok felsorakoztak és felcsendült a nyitótánc. Emma boldogan és büszkén nyújtotta a karját Miklósnak. A tánc végén megkérte partnerét, hogy hozzon neki frissítőt. Majd újra táncra nyújtotta a kezét, egyszóval szinte magához láncolta a fiatal grófot. A bécsi keringő volt a bál fénypontja a táncosok számára. A keringő végén a zenekar szünetet jelentett be. Miklós zavartan meghajolt.
– Megbocsájt baronesz, de pár percre magára kell hagynom.
– Ne tegye ezt velem Miklós. Ha óhajtja, elkísérem.
– Az illem úgy kívánja, hogy ezt a kíséretet most köszönettel elhárítsam – azzal meghajolt és kisietett a teremből.
– Gróf úr! Egy pillanatra, ha megengedi.
– Alice baronesz! – hajolt meg Miklós. – Milyen öröm önt látni.
– Pedig eddig észre sem vett. Ahogy láttam egész este a húgomat tüntette ki a figyelmével.
– Kérem, bocsásson meg.
– Ne szabadkozzon gróf úr. Nekem volt szerencsém Józseffy Ödön társaságát élvezni. De most nem is erről van szó. Kérem, segítsen nekem.
– Miben lehetek a baronesz segítségére?
– Megkérném, hogy jöjjön velem – azzal Alice a választ meg sem várva megindult a kihalt folyosón. A férfi meglepetten követte, miközben magában azon töprengett, hogy mit akarhat tőle Alice baronesz. A nő határozottan ment célja felé. A folyosó végén felment egy keskeny csigalépcsőn, melyet Miklós gyanúja szerint csak a cselédség használt. Az emeleten egy félig nyitott ajtóhoz vezette.
– Ide jöttünk? – kérdezte a férfi.
– Kérem, gróf úr fáradjon be.
– De hát miért jöttünk ide?
– Lépjen be és megtudja.
Miklós belépett az ajtón, ami azonnal becsukódott mögötte és hallotta, hogy a kulcsot elfordítják a zárban. Körbenézett és megismerte a nagy könyvtárszobát, csak ezúttal a hátsó cselédség részére szolgáló ajtónál állt. A falakat a mennyezetig könyvek borították a polcokon. A kandallóban lobogott a tűz és a csillárokon minden gyertya meg volt gyújtva.
– De jó, hogy itt van Miklós – hallotta Emma hangját a kanapé felől. – Azért kértem, hogy idejöjjön mert segítenie kell. Megszédültem és kissé rosszul lettem. Bizonyára a sok pezsgő. Nem vagyok hozzá szokva.
– Talán egy orvost kellene keríteni.
– Nem, nem! Nekem most nem orvosra van szükségem, hanem egy megértő emberre. Egy olyan érző szívű emberre, mint ön.
A férfi a kanapéhoz lépett és csak most vette észre, hogy Emma ruhája meglehetősen szemérmetlenül ki van fűzve, szabadon hagyva a nő kebleit.
– Na de Emma baronesz! – dadogta zavarodottan Miklós, ugyanakkor megbabonázva nézte Emma formás idomait.
– Gyere, csókolj meg. Miklós kérlek, csókolj, ölelj! Akarom, hogy csókolj! – nyögte ziháltan Emma. Megragadva a zavarodott férfi kezét magára rántotta és vadul dulakodva csókolni kezdte. Ekkor váratlanul feltárult könyvtár elülső bejárati ajtaja és Illéssy báró lépett be az idősebb Ruttkay gróf és néhány más vendég társaságában. A belépők meglepetten nézték a kanapén dulakodó párt. Emma elengedte Miklós kezét, aki a hátra tántorodott és elveszítve egyensúlyát földre huppant, szabaddá téve a vendégek előtt Emma hiányos öltözetét. Emma zavartan rendbe szedte magát, Miklós feltápászkodott a földről és vörös arccal meghajolt a házigazda előtt.
– Bocsásson meg báró úr! Természetesen kész vagyok elégtételt adni a kisasszony megtépázott erényéért. Ezennel van szerencsém megkérni Emma kisasszony kezét.
* * *
Egy hét telt el az ominózus bál óta. Természetesen mindenki a bálon történt incidensről beszélt. A hír még a bécsi udvarban is téma volt. Az ifjú Miklós gróf a történtek miatt egy sajnálkozó levélben felbontotta eljegyzését Bélaváry baronesszel. Egy másik levélben megerősítette Illéssy bárónál, hogy kész elégtételt szolgáltatni az Illéssy családnak és hajlandó eljegyezni Emma baroneszt.
A két testvér Emma szobájában ült. Alice vizslató szemekkel nézte húgát.
– Nos ezt akartad. Boldog vagy?
– Boldogabb mint hinnéd.
– És azt gondolod, hogy boldog leszel Miklóssal? Hiszen csak muszájból vesz el.
– Nagyon tévedsz nővérkém. Miklós a tánc közben bevallotta, hogy csak a családi érdek figyelembevételével kötne házasságot Bélaváry baronesszel. Nem szereti, mert egy nagydarab trampli. A modora is elviselhetetlen és Miklós azt is utálja benne, hogy folyton izzad. A bécsi keringő alatt pedig bevallotta, hogy halálosan belém szeretett. Képes lenne értem bármilyen őrültségre.
Budapest, 2012. április 8.
|