Újrakezdés

  2009.12.30. 14:04

 

Kezdem megszokni ezt a helyet. Jó itt! Meleg van és nyugalom. Rendszeresen kapok enni, tehát igazán semmi okom a panaszra. Lassan a múlt emlékei is elhalványulnak. Mit kívánhat még az ember? Csak abban reménykedek, hogy örökre itt maradhatok.

A lényeg, hogy sikerüljön a múltat, teljesen elfelejtenem. Na, igen! A múlt az néha felrémlik bennem, de egyre kevésbé és távolabbról. Mostanában már csak az ősz öregemberre emlékszem, amint jóságosan mosolyog rám. Kimérten, megnyugtatóan mondta, hogy el kell mennem, és új életet kell kezdenem. Igaz, nem is volt más választásom.

Az biztos, hogy valami teljesen új kezdődött. Magam sem tudom, hogy mi ez csak érzem, hogy nagy változások előtt állok. Azt is érzem, hogy megnyugtat ez a változás. Az viszont nyugtalanít, hogy nem tudom mi vár rám, és nem vagyok teljesen ura a cselekedeteimnek. Igaz az ősz öregember mondta, hogy ez így lesz, meg azt is mondta, hogy mindent újra kell tanulnom.

Magatehetetlennek érzem magam, és néha félek ettől a bezártságtól. Viszont van időm töprengeni, végiggondolni az előttem álló feladatokat. Próbálok visszaemlékezni a korábbi időkre, de valahogy egyre kevésbé sikerül. Mostanában már az se jut eszembe mit mondott az, az ember. Arra végkép nem emlékszem ki is volt ő tulajdonképpen, és milyen szerepet játszott az életemben.

 

Nem félek, de érzem, valami nagyon nem stimmel. A múltamat teljesen elfelejtettem és mostanában egy megmagyarázhatatlan szorongató érzés kerít hatalmába. Lehet, ez azért van, mert egyre kevesebb helyem van. Azt gondolom, ez pszichés alapon van, hiszen korábban semmi bajom nem volt ezzel.

Ma nagyon érdekes dolog történt velem. Egy lágy női hang kezdett beszélni hozzám. A hang megnyugtatott és az előttem álló feladatokról beszélt.

Most már biztos érzem, hogy becsapott az ősz öregember. Csak nagyon halványan emlékszem rá, és az arcát nem is tudom felidézni, azt meg végképp nem, hogy mit mondott nekem. Lehet az ennivalómba, kevernek valamit, amitől mindent kitörölnek az agyamból. Teljesen elfelejtettem a korábbi énemet, azt hogy ki voltam, és mit csináltam. Biztos, hogy ez egy előre kitervelt dolog ellenem. Érzem, nemsokára valami rendkívüli dolog fog történni, de nem tudom mi és mikor. Ez a bizonytalanság teljesen kikészít.

Mostanra teljesen magatehetetlenné váltam. Már mozdulni is alig tudok. Csak várok és várok, de nem tudom mire, és azt sem, hogy ez mikor fog megtörténni. Érzem, napról-napra közeledik ez a valami, de nem tudom, meddig kell itt lennem. Nagyon szeretnék kijutni, pedig ha őszintén meggondolom, a szűk helyet leszámítva jó itt. Még szerencse, hogy a lágy női hang megnyugtat napról napra.

 

Ma valami nagyon borzasztó dologra ébredtem. Azt éreztem, hogy teljesen összepréselődöm. Félelemérzés tört rám, és szégyen bevallani, de a sírás fojtogatott. Ez a borzasztó nyomás egyre gyakrabban ismétlődött. Úgy éreztem, hogy azonnal megfulladok. A rám nehezedő és vissza-visszatérő egyre nagyobb nyomástól minden porcikám fájt. Rettenetesen szenvedtem és azt kívántam, bárcsak vége szakadna ennek a szörnyű állapotnak.

Végül egy minden eddiginél nagyobb nyomás összepréselt és egy teljesen ismeretlen térbe nyomott át. Fuldokoltam és hirtelen iszonyatos hideget éreztem. Az éles fény elvakított, a tüdőmben szörnyű szúrást éreztem. A testem csupa vér és ragacs volt. Körülöttem teljesen ismeretlen emberek szaladgáltak és érthetetlen dolgokat kiabáltak. Ekkor már nem bírtam tovább és bármennyire is szégyelltem, a rám törő fájdalomtól sírva fakadtam. Teljesen kimerültem a megpróbáltatástól, borzasztóan fáztam és az ájulás kerülgetett.

Magatehetetlenül feküdtem, amikor a közelemben az ismert lágy női hang szólalt meg:

- Doktor úr, mondja már, kislány, kisfiú? …és minden rendben? Egészséges? Kérem, mondja már.

- Igen! Gratulálok anyuka! Önnek egy gyönyörű kisfia született.

 

 

Budapest, 2009. január 15.