Drága hölgyeim. Asszonyok, lányok, idősebbek és fiatalok, szőkék, feketék, barnák, vörösek. alacsonyak, magasak, soványak és teltkarcsúak.

Minden férfiú nevében köszöntelek titeket.

A Nemzetközi nőnap hagyománya 1857. március 8-án indult útjára, azaz csak indult volna mert a kezdeményezés hamar elhalt.

Az 1899-i II. Internacionálé alakuló közgyűlésén ismét napirendre tűzték a témát: Clara Zetkin volt az aki harcosan kiált a nők munkához való jogáért, az anyák és gyerekek védelmét és a nők széleskörű részvételét az országos és nemzetközi eseményekben.

Az első nemzeti nőnapot 1909-ben az Egyesült Államokban tartották meg.  Hangsúlyozom tehát ez még csak nemzeti nőnap volt.

A II. Internacionálé VIII. kongresszusán aztán arról határoztak, hogy a nők választójogának kivívása érdekében nemzetközi jelleggel nőnapot tartanak. A kongresszus elfogadta ugyan a határozatot, de a megemlékezés pontos dátumáról nem született döntés.

Az első hivatalos nemzetközi nőnapot 1911. március 19-én Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban tartották meg. 

A március 8-i dátum az oroszországi események folytán alakult ki. A Juliánus naptár szerinti február 23-án, azaz: február utolsó vasárnapján Oroszországban nők tüntettek kenyérért és békéért. A későbbiek során vált véglegessé ez a dátum.

Mint láthatjuk a mai virággal, kedveskedő megemlékezés, valamikor bizony a munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával (munkavállalásával) kapcsolatos demonstratív nap volt.

A nemzetközi nőnapot az ENSZ is a világnapok közt tartja számon.

Magyarország a nőnapi felhíváshoz először 1913-ban csatlakozott, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztott. A következő évben, 1914-ben már országszerte rendezvényeket szerveztek. A Rákosi-diktatúrában a nőnap ünneplése kötelezővé vált. Az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnap 1948-tól szovjet mintára, március 8-ra esik.

A nőnap Magyarországon is elvesztette az eredeti hangulatát, s mára a férfiak inkább virággal kedveskednek a nőknek.

Végül két neves személyiség nőkről formált véleménye.

Márai Sándor: A nőkről általában

Köszönet a nőknek.

Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, amikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet.

Weöres Sándor

A nõ

A nő: tetőtől talpig élet.

A férfi: nagyképű kísértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,

úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;

a férfié; minderről egy csomó

kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

A férfi - akár bölcs, vagy csizmavarga -

a világot dolgokká széthabarja

s míg zúg körötte az egy-örök áram,

címkék között jár, mint egy patikában.

Hiában száll be földet és eget,

mindég semmiségen át üget,

mert hol egység van, részeket teremt,

és névvel illeti a végtelent.

Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,

alkot s rombol, de igazán nem él

s csak akkor él - vagy tán csak élni látszik -

ha nők szeméből rá élet sugárzik.

A nõ: mindennel pajtás, elven

csak az aprózó észnek idegen.

A tétlen vizsgálótól összefagy;

mozogj és mozgasd s már királya vagy:

õ lágy sóvárgás, helyzeti erő,

oly férfit vár, kitõl mozgásba jõ.

Alakja, bőre hívást énekel,

minden hajlása életet lehel,

mint menny a záport, bőven osztogatva;

de hogyha bárki kétkedően fogadja,

tovább-libeg s a legény vérig-sértve

letottyan cimkéinek bűvkörébe.

Valóság, eszme, álom és mese

úgy fér hozzá, ha az õ köntöse;

mindent, mit párja bölcsességbe ránt,

õ úgy visel, mint cinkos pongyolát.

A világot, mely észnek idegenség,

bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;

és végső, királynői díszruhája

a meztelenség.