Elhunyt Szabó Magda
2008.01.02. 10:30
Akkor azt írtam a XX. Század egyik legnagyobb magyar írója volt. Mára helyesbítenem kell. Nem az egyik, hanem a legnagyobb.
Alig pár hete mikor a 90. születésnapját ünnepelte, mi a Fullextra közösségi is köszöntöttük egy cikk erejéig. Méltattuk munkásságát, és a hozzászólásokban ki-ki elmondta a saját maga által megélt élményeket. Azokat az élményeket, melyek az írásain keresztül mondott el nekünk. A filmre álmodott történetekben, a csodálatosan megírt regényeiben és novelláiban. Azokat az élményeket melyből több nem születik már. Akkor azt írtam a XX. Század egyik legnagyobb magyar írója volt. Mára helyesbítenem kell. Nem az egyik, hanem a legnagyobb. Szabó Magda 1917. október 5-én született Debrecenben. Itt érettségizett és itt végezte egyetemi tanulmányait is. 1940-ben szerzett tanári és bölcsészdoktori diplomát, latin-magyar szakon. Szülővárosában a református leánygimnáziumban, majd Hódmezővásárhelyen tanított. A második világháború alatt a Bács-kiskun megyei Páhi községben tanított, majd a vallás és közoktatási minisztérium munkatársa lett. 1949-és 1958 között nem publikálhatott, általános iskolai tanárként kereste kenyerét. Nevét az 1958-ban megjelent Freskó, majd a rá egy évvel később megjelent Az őz című regények tették országosan ismerté. 1947-ben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval, akinek alakját a Megmaradt Szobotkának című könyvében örökítette meg, majd férj halála után Szabó Magda lett hagyatékának gondozója. Legnagyobb sikerű könyve a TV-sorozatként is óriási sikert arató Abigél. A csodálatosan megformált karakterek, a háttérben elvonuló véres történelem méltán lett a magyar irodalom egyik legismertebb regénye. Szinte minden rangos kitüntetést megkapott. Azt hiszem mindegyiket felsorolni lehetetlen. 1959-ben József Attila-díjat, 1978-ban Kossuth-díjat, 1983-ban Pro Urbe Budapest díjat, 1987-ben Csokonai-díjat kapott. 1992-ben a Getz Corporation díjával tüntették ki. Déry Tibor-díj (1996), Szép Ernő-jutalom (1998), Nemes Nagy Ágnes-díj (2000) Utolsó a sorban a 90-dik születésnapjára átadott Köztársasági Érdemérem Nagykeresztje kitüntetése. Szabó Magda elhunyt, de szellemisége nem veszett el. Itt marad nekünk és az utánunk jövőknek örökre. Budapest, 2007. november 19.
|