Piroska néni apró töpörödött alakja jelent meg az ajtóban, miután az asszisztensnő a következő beteget szólította. Lassan, tétován jött be, kezében leletekkel és leült az íróasztal melletti székre.

 - Szerbusz Sanyi, azaz, jó estét doktor úr. Jaj! Tudja doktor úr, nem áll rá a szám. Előttem, mindig  az van, ahogy kisfiúként a Talpas Jóskával a disznókat hajtották. Meghoztam a vizsgálati leleteket. Mindent, ahogy parancsolni tetszett.

 - Drága Piroska néni, én nem parancsoltam, csak elküldtem néhány vizsgálatokra, mert panaszkodni tetszett, hogy folyton fáj a melle tájékán, és gyengének érzi magát. Tessék mutatni a leleteket.

Az idős asszony átadta a kötegnyi papírt, és a fiatal orvos elmélyedve tanulmányozta. Néha bólintott, vagy a fejét csóválta. Piroska néni riadtan nézte a körzeti orvost. Gyerekkora óta ismerte és neki csak Tóth Sanyi volt a szomszéd kisfiú.

Amióta az öreg körzeti orvos nyugdíjba ment, mindig zavarban volt, ha el kellet jönni az orvoshoz vizsgálatra, vagy gyógyszert íratni. A szűnni nem akaró fájdalom miatt is csak nagy sokára szánta rá magát, hogy eljöjjön. De amikor az új körzeti orvos alaposan meg akarta vizsgálni azt megtagadta. Nem tudta volna elképzelni, hogy levetkőzzön a szomszédék fia előtt, még ha az orvos is. Inkább vállalta az utazást a városba. Igaz a körzeti orvos is belátta, hogy itt többre van szükség, mint egy átlagos kivizsgálás. A városban is igen kellemetlen helyzetbe került, hiszen a tüdőgondozóban a szűrővizsgálat során a kivizsgálást végző orvos Talpas Jóska volt szintén falubéli, ráadásul Piroska néni tudta, hogy Jóska gyerekkori barátja Sanyinak. Szerencsére a szúrést egy fiatal nővér végezte el, és Talpas Jóska csak az elkészült felvételeket nézte meg.

Most a tengernyi lelettel visszatéve, az idős asszony nem kevés bizalmatlansággal és aggodalommal nézte az orvot.

 - Piroska néni! Van magának a faluban hozzátartozója? – kérdezte az orvos.

 - Két fiam és egy lányom van. Az uram szegény, három éve hagyott itt.

 - De a gyerekei nem laknak itt a faluban?

 - Nem. Kettő a fővárosban él, a kisebbik fiam pedig Szolnokon. Ugye nagy a baj? - pislogott ijedtem az idős asszony.

 - Azt nem tudom mekkora a baj, de további vizsgálatra lesz szükség. Talpas doktor nem mondott semmit Piroska néninek?

 - Annyit mondott, hogy ha a doktor úr megnézte a leleteket, hívja fel telefonon, mert konzukolni, izé. Szóval nem tudom, de beszélni akar a doktor úrral.

 - Talán konzultálni akar.

 - Biztosan. A lényeg, hogy beszélni akar a doktor úrral – ismételte görcsösen önmagát az idős asszony.

 - Doktor úr! – szólt közbe az asszisztensnő. Emlékszem, hogy a Piroska néninek volt már hasonló problémája úgy jó tíz éve. 

 - Igen, de akkor a Juhász doktor úr felírt valami gyógyszert és attól el is múlt egy-kettőre – vágott gyorsan közbe Piroska néni.

 - Marika, elő tudná keresni mi volt akkor a baja Piroska néninek?

 - Azt hiszem igen. De csak holnapra, mert akkor még nem voltak számítógépen a betegek adatai. A kartonok meg a könyvtár raktárában vannak, sajnos nem volt máshol hely.

 - Piroska néni, Mikor volt ezt megelőzően utoljára tüdőszűrésen és mammográfiai vizsgálaton?

 - Nem járok én ilyen vizsgálatokra. Hiszen nem volt semmi bajom. Az uram nem is engedte volna, hogy csak úgy elmenjek és levetkőzzek – mondta rákvörösen az idős asszony. 

 - Piroska néni! Most felírok magának egy gyógyszert, meg vitaminokat. Ezeket szedegesse szépen, és a jövő héten jöjjön vissza, addig konzultálok a Talpas doktor úrral.

Sándor tárcsázott és hallotta, hogy kicseng a telefon. Kisvártatva gyerekkori barátja szólt bele a telefonba.

 - Tessék Talpas doktor.

 - Szerbusz Jóska. Tóth Sanyi vagyok.

 - Szia! – rikkantott nagyot a telefonba Sándor barátja. Mi van vele? Mi újság odahaza? Nem voltam otthon legalább két honapja, pedig igazán nincs messze.

 - Köszönöm megvagyok én is, a gyerekek is. És veled mi van?

 - Rohanok, mint mindig. De tudod te, hogy van ez.

 - Tudom. A Martos néni miatt hívlak.

A telefon másik oldalán pillanatnyi csend után zavartan kérdezett vissza.

 - Láttad a leletet?

 - Igen láttam. Szerinted mennyi ideje van még?

 - Azt gondolom maximum fél év. De lehet annyi sem.

 - Igen én is így gondolom. Az a legnagyobb baj, hogy nincs senkije a környezetében, aki ápolná. Volt neki egy súlyos tüdőgyulladása úgy tíz éve, amit lábon hordott ki.

 - Sanyi, nem akartam addig lépni, amíg te nem láttad a leleteit, de azt tudod, ugye, hogy vissza kellene jönnie kezelésre. De csak ha a szervezete bírja.

 - Persze, hogy tudom, ahogy azt is tudom, illetve tudjuk mindketten, hogy ezzel csak a szenvedését hosszabbítjuk majd meg.

 - Jaj! Ebbe most nem menjünk bele. Tisztában van vele, hogy mi vár rá. Neked valahogy tapintatosan fel kell készítened. Beszélni kellene a gyerekeivel is. Felírtál neki valamit?

 - Igen, az ilyenkor szokásos gyógyszereket, semmi extra.

 - OK! A jövő héten küld el újra, már ha hajlandó eljönni, és akkor részletesen elmondom neki miről is van szó. Nem bánnám, ha te is itt lennél.

 - Rendben. Örülök, hogy hallottam a hangod. Jó volna egyszer leülni, és egy jót dumálni. Úgy csinálunk, mintha több ezer kilométer választana el egymástól. Ja és csókolom a feleségedet is.

 - Köszönöm átadom, én is üdvözlöm a nejed, na meg a gyerekeket is. A kicsi még mindég olyan huncut? És valóban összejöhetnénk. Keressük egymás, de most ne csak mondjuk, jó?

 - OK! Szia.

 - Szia Sanyi.

 - Piroska néni. El kellene menni újra kivizsgálásra. Tetszik tudni a legtöbb lelet jó, vagy legalább is elfogadható. De a tüdőszűrésen valamit találtak. Ez okozza a szűnni nem akaró fájdalmat. Én megértem, hogy nehezen szánja rá magát, de mi azt szeretnénk, ha meggyógyulna.

 - Sanyi, akarom mondani doktor úr. Ezt én már sose fogom megszokni. Szóval értse meg doktor úr, én még az uram előtt se mutatkoztam pucéran, nem hogy egy idegen előtt. Ráadásul pont te meg a Talpas Jóska. Hiszen gyerekkorotok óta ismerlek titeket. De ha más volna, akkor sem. Legutóbb is majd bele haltam a szégyenbe, amikor az előtt a fiatal fruska előtt kellett félmeztelenre levetkőzni.

 - Drága Piroska néni. Értse meg. Szükség van ezekre, a vizsgálatokra.

 - Mert ha nem? Akkor mi lesz? Mondja meg doktor úr, mi lesz akkor? Meghalok?

A doktor megköszörülte a torkát, de nem tudta mit válaszoljon. Érezte, hogy az idős asszonyt nem riasztja meg a halál közelsége. Összeszedte magát és a kínos csöndet megtörve válaszolt.

 - Drága Piroska néni. Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. Én megértem Piroska nénit, de kérem Piroska néni is értsen meg minket. Hiszen mi csak a legjobbat akarjuk. Konzultálok újra a Talpas doktor úrral, addig, tessék szedni, amit felírtam, és ha a fájdalmakat érzi, akkor abból tessék bevenni egy szemet, amit most felírók. Piroska néni, hol váltja ki a gyógyszereket? A városi patikában?

 - Igen! A Galambos Pista szokta nekem kiváltani, mert ő minden nap megy a városba. 

 - Rendben, beszélek velük is, mert ezt a gyógyszert nekik is külön meg kell rendelni.

Az idős asszony felállt és lassan apró tétova léptekkel ment ki a rendelőből. Csendben húzta be maga után az ajtót.

 - Doktor úr! És most mi lesz? - kérdezte Marika a doktor asszisztense, miután Piroska néni kiment a rendelőből.

 - Meg fog halni. Ha elmegy a vizsgálatokra, akkor is, de így hamarabb, és ha lehet ezt mondani, kevesebb szenvedéssel. Gyanítom, hogy ezzel ő is tisztában van. Marika, szeretném, ha valahogy megszerezné Piroska néni gyerekeinek elérhetőségét. Mint kisfiú emlékszem rájuk, a nevüket megadhatom. Feltétlenül beszélni akarok velük, minél előbb. 

 - Nem kell keresni - felelte az asszisztensnő. Juhász doktor úr valamennyi a faluban élő egyedül álló idős emberről begyűjtette velem a legközelebbi hozzátartozó elérhetőségét.

Az asszisztens a szekrényből elővett egy kockás spirálfüzete fellapozta és a doktor elé tette.

A doktor nagyot sóhajtott és jelezte asszisztensével, hogy engedje be a soron következőket. Tudta, hogy Piroska néni két fia vár rá és azt is, hogy igen kellemetlen beszélgetés vár rá.

 - Szerbusz Sándor! – köszönt Piroska néni idősebb fia. Tegeződhetünk?

 - Szerbusztok. Foglaljatok helyet. Azt hiszem, én vagyok a legfiatalabb, tehát én csak elfogadni tudom ezt a gesztust.

 - Emlékszel ránk? - Kérdezte a fiatalabb testvér.

 - Persze, hogy emlékszem. Te vagy a Martos Jóska, a bátyád pedig Imre.

Sándor érezte, hogy a tegezéssel egyik aduját kiütötték a kezéből. Ha megmaradnak a magázásnál, akkor ő, mint orvos szólal meg, így viszont csak a szomszéd kisfiú. Éppen ezért úgy gondolta, jobb, ha elébe megy a dolgoknak.

 - Foglaljatok helyet. Sejtem, hogy miért jöttetek. Nem tudok mást mondani, az orvos kollegáim, és én is mindent megtettünk az édesanyátokért. Ő nem volt hajlandó semmilyen vizsgálatnak alávetni magát.

 - Nana! – vágott a szavába Imre. Egyszer elküldted kivizsgálásra, amikor viszont nyilvánvalóvá vált, hogy további kezelésre vissza kellene küldeni, te nem tetted meg. Hiába mentegeted magad, te vagy a felelős anyánk haláláért.

 - Ez egyszerűen nevetséges. Csak megismételni tudom, hogy édesanyátok hallani sem akart semmilyen újabb vizsgálatról, vagy kezelésről. Még a puszta feltételezést is visszautasítom, hogy én ártani akartam neki. Ezt Marika az asszisztensem is bizonyíthatja. Egyáltalán mi érdekem lenne?

 - Tudod te azt jól, Sanyi. A ti családotok soha nem szívelhette a miénket. Ennél jobb alkalom nem is kell a visszavágásra – felelte Imre.

 - Egyébként mi meg az ellenkezőjét tudjuk bizonyítani - toldotta meg Jóska. A mi szavunk is ér annyit, mint a te asszisztensnődé.

 - Itt és most fejezzük be ezt a beszélgetést – válaszolt Sándor magára erőltetett nyugalommal. Természetesen erről a beszélgetésről jelentést teszek a felettesemnek, és vizsgálatot kérek magam ellen. Nyugodtan teszem, mert a lelkiismeretem tiszta.

 - Nem kell! Mi már megtettük - válaszolt Jóska.

Sándor felállt, érezte, hogy a fejében lüktet a vér.

 - Köszönöm, hogy tájékoztattatok. Nincs több mondanivalóm. Itt és most nincs.

Sándor feszengve ült a széken. Minden oka megvolt az idegességre, mert elég rosszul állt az ügye.

A vizsgálat, mely a Martos testvérek feljelentése miatt indult Piroska néni halála ügyében lassan egy éve húzódott. Első fokon Sándor nyert, de a Martos testvérek fellebbeztek és egy igen neves pesti ügyvédet fogadtak. A bizonyítási eljárás során minden lépést újra vizsgáltak és rendben találtak egészen addig, amíg az újbóli vizsgálatra való beutalást nem boncolgatták. Sándor nem tudta bizonyítani, hogy Piroska néni egész egyszerűen nem jelent meg többet a rendelésen, miután az orvos közölte vele újbóli kivizsgálásra kell mennie. Az állapota napról napra romlott, és két és fél hónappal később meghalt. Az utolsó hónapban a szomszédok látták el.

Sándor csak a saját és asszisztense vallomásával tudta alátámasztani, hogy az idős asszony elzárkózott a további vizsgálatok és az esetlege kezelés elől. Ezzel szemben állt a felperes testvér pár vallomása. Az idős szomszéd házaspár vallomása szerint többször is kérték Piroska nénit, hogy menjen orvoshoz, amit az elhunyt meg is ígért, majd az ismételt kérdés elől azzal tért ki, hogy a doktor úr, későbbre rendelte őt be. Végül a szomszédok kihívták az orvost, de mire az megérkezett Piroska néni eltávozott az árnyékvilágból.

Sándor ügyvédje mindent megpróbált de a pesti ügyvéd csavaros ügymenetel minden kísérletet csirájában elfojtott. A bíróság mostani tárgyalás utánra tűzte ki az ítélethirdetést, amitől Sándor semmi jót nem várt. Érezte minden ellene szól. A felperes ügyvédje több évtizeddel korábbi dolgokat előráncigálva a lehető legrosszabb színben igyekezett bemutatni Sándort.

Megkezdődött a tárgyalás és Sándor legnagyobb meglepetésére a felperes ügyvédjének kérésére tanúként Dr. Talpas Józsefet szólította.

Na még ez is gondolta Sándor. Józsi csak azt tudja vallani, hogy Piroska nénit azonnal kezelésre kellett volna visszarendelni. A szokásos bevezető kérdések után a felperes ügyvédje kezdte a kérdezést?

 - Ismeri ön az alperest?

 - Igen, ismerem, gyerekkori barátom.

 - És a néhai Martos Jánosnét?

 - Természetesen őt is.

 - Perben, haragban állt az alperessel?

 - Nem! Gyerekkori barátok vagyunk. Sándornak vaj szíve van, nem áll ő haragban senkivel.

 - Ez nem tartozik a tárgyhoz. Kérem a bíróságot az utolsó mondat törlést a jegyzőkönyvből.

A bíró jelezte az írnoknak, a mondatot törölje.

 - Tudta ön, hogy a néhai Martos Jánosnénak az életben maradáshoz sürgős kezelésre van szüksége?

 - Igen, hiszen konzultáltam erről Sándorral.

 - Tehát ön konzultált Dr. Tóth Sándorral a kezelés ügyében.

 - Igen! Azt is beszéltük, hogy sok remény nincs az elhunyt megmentésre.

Az ügyvég felhúzta a szemöldökét, láthatóan nem tetszett neki a válasz.

 - Kérem Tanút, csak a kérdésre válaszoljon. A tanú által felvetettekre nincs alátámasztott bizonyíték.

Sándor érezte, hogy szorul a hurok. Nem haragudott barátjára, ő csak az igazat mondja.

 - Tehát ön, mint szakorvos elismeri, hogy az elhunytnak sürgős kezelésre lett volna szüksége.

 - Igen!

 - Köszönöm nincs több kérdésem – azzal a felperes ügyvédje diadalittasan vonult a helyére.

 - Az alperes ügyvédjének van kérdése? – kérdezte a bíró.

 - Nincs kérdésünk – felelte Sándor ügyvédje.

 - Köszönöm elmehet – fordult a bíró Jóskához.

 - Bocsánat, bíró úr, ha szabadna még egy gondolatot elmondanom?

A bíró a két ügyvéd felé fordult és miután azok jelezték nincs ellenvetésük bólintott.

 - Martos Jánosnénak valóban azonnali kezelésre lett volna szüksége, de egy orvos nem kényszerítheti a beteget semmire, annak akarata ellenére. Márpedig Piroska néni elzárkózott a további kezeléstől.

 - Tudja ezt bizonyítani? – kérdezte a bíró

 - Természetesen.

A tárgyaló terem felmorajlott. A felperes ügyvédje felugrott a helyéről és azonnal kérte a bírót, hogy az alperes ügyvédjével hármasban konzultáljanak.

 - Felesleges- mondta a bíró, majd Jóskához fordult. Mivel tudja bizonyítani?

 - Piroska néni nyilatkozatával. Amikor kivizsgáláson nálam volt elmondtam neki, hogy sürgősen újabb vizsgálatra és kezelésre van szüksége. Azt mondtam, neki, hogy megbeszélem Tóth Sanyival. Erre Piroska néni kijelentette, hogy ő nem akar semmilyen vizsgálatot és kezelést. Próbáltam meggyőzni de lehetetlen volt. Azt hiszem Piroska néni, elfogadta, hogy meg fog halni. 

 - Tiltakozom, ez spekuláció – vágott közbe a felperes ügyvédje.

 - Tiltakozást elutasítom, kérem a tanút, folytassa.

 - Amikor láttam minden hiába azt mondtam, hogy csak akkor lehet eltekinteni a további vizsgálattól és a kezelések megkezdéstől, ha a beteg írásban nyilatkozik.

 - És nyilatkozott? – kérdezte a bíró.

 - Igen nyilatkozott –válaszolta Jóska. Zakója belső zsebéből egy papírt vett elő és odaadta a bírónak.

A bíró átfutotta és tovább adta.

 - Kérem, a nyilatkozatott csatolni a peranyaghoz. A további tanúk kihallgatásától eltekintek, a bíróság visszavonul.

A bíróság alig fél óra alatt meghozta az ítélet. Sándort felmentették, a felfüggesztett orvosi praszisát azonnali hatállyal visszaadták. A felperest kötelezték, hogy alperes minden vagyoni és nem vagyoni kárát megtérítésére, és amit Sándor nem értett a bíróság félrevezetése miatt eljárást indítottak ellenük.

Sándor és Jóska egymással szemben ültek. Sándor megemelte a poharát, koccintott Jóskával, és mindketten egy hajtásra kiitták a pohár tartalmát. Sándor nagyot fújt.

 - Túl vagy rajta, és ez a lényeg – mondta Jóska.

 - Túl! De, hogy min mentem keresztül azt csak én tudom. Azért köszönöm. Nélküled biztos elítélnek. 

 - Sanyi! Nincs mit köszönnöd.

 - Azért egyet árulj el nekem, mert te nyilván tudod. Miért akar a bíróság eljárást indítani Martos testvérek ellen?

 - Gondolom, azért mert a szokásos formanyilatkozat mellett azt is leírta Piroska néni, hogy a családja minden tagját értesíti, fogja arról, hogy nem akar semmilyen kezelést sem kapni.

Budapest, 2007. november 21.