Szomorúság telepedet rám,

Szürke ólmos lett a világ.

Csikorog bennem a bánat,

Leráznám, le én, ha tudnám.

De polipkarok tapadnak rám,

S örvénylő mélybe lehúznak.

Lehajtom, le én a fejemet,

Mélyebbre, mint kezemet.

Kizárom a rohanó világot,

Minden álnok hazugságot.

Nem kellenek hazug szavak,

Szavak, szavak ne bántsanak.

Magamat hiába emésztem,

Keresem az okát, s remélem,

A megoldást meglelem.

Pedig nem segít senki sem…

Arcomról lesöpröm a bánatot,

Fejemet felemelem, láthatod.

Árnyékból napfényre lépek

S a nappal farkasszemet nézek,

Erős vagyok már, nem félek.

Kegyelmet senkitől nem kérek.

Erősebb vagyok már nála,

Bátran elindulok a halálba…