A kulcs

A kocsi lefékezett és beállt a házzal szemben lévő parkolóba. Hárman szálltak ki a gépjárműből, egy férfi és két nő. Jóízűen nevetve ugratták egymást, miközben nagyokat szippantottak a friss tengerparti levegőből. Szemmel láthatóan felszabadultak és jókedvűek voltak. Nagyot nyújtózkodva mozgatták meg elgémberedett tagjaikat, a hosszú és fárasztó út végén. A vidámságra minden okuk meg lehetett, hiszen egy hét gondtalan nyaralás várt rájuk.  Andás és Gizi két éve éltek együtt, de mos először sikerült elmenniük nyaralni. A másik nő Katalin, Gizi húga volt. Ő holnapra várta, hogy megérkezzen a barátja.

– Rámoljunk ki és készítsünk valami harapnivalót! Ebéd után pedig irány a tenger!

– Nincs ellenemre a terv édesem, de szerintem a húgomnak sem.

– Naná, hogy nincs. Alig várom, hogy a hűs habokba vessem magam!

– Akkor munkára fel lányok! Én viszem a bőröndöket, tiétek az elemózsiás pakk.

A férfi felnyitotta a csomagtartót és elkezdte kipakolni a bőröndöket, sporttáskát. Katalin a hátsó ülésen lévő hűtőtáskát és egyéb ennivalóval degeszre tömött szatyrot pakolta a kapu elé. Már majdnem végeztek, mikor a két ember felfigyelt Gizi szitkozódására.

– Mi a baj Gizusom? – évődött vele játékosan a férfi.

– Nem találom a kulcsot.

– Mi? Mi az, hogy nem találod a kulcsot?

– Ahogy mondom! Már háromszor átforgattam a táskámat, de nem találom.

– Mi a baj? – kérdezte a másik nő, miután minden, a hátsó ülésen lévő csomagot a bejárathoz cipelt.

– Semmi különös. Csak éppen a drága nővéred nem találja a villa kulcsát.

– Nem is csodálom, amilyen kupi van a táskájában – kuncogott a fiatalabb nő.

– Na le lehet rólam szállni! Talán a te táskádban nagyobb rend van?

– Nem! Az enyémben nagyobb kupi van. A különbség csupán annyi, hogy a kulcs nem az én táskámban van.

– A jelek szerit az enyémben sincs.

– Hát ez baromi jó – nevetett fel a férfi.

– Hát-tal nem kezdünk mondatot – szólt a párjára Gizi.

– Csesződj meg! Jelen körülmények között ez a legnagyobb gondod? – morgott vissza a férfi.

– Jól van na, egymásnak ne ugorjatok. Inkább próbáljunk meg nyugodtan gondolkodni.

– Nyugodtan? Levezettem 600 km-t. Olyan éhes vagyok, mint aki egy hete nem evett. Itt a nyaraló, ahol reményeink szerint egy „világbajnok” hetet fogunk eltölteni. Csak éppen emiatt a buta liba miatt, nem tudunk bemenni.

– Anyádnak mondd, hogy buta liba! – kiáltotta hisztérikusan Gizi.

– Te! Vigyázz a szádra, mert átformálom! – hördült fel a férfi.

Katalin a nővére és sógora közé állt, és megpróbálta csillapítani a kedélyeket. Gizi mérgesen a földhöz vágta a ridiküljét és zokogva ült vissza kocsiba. András, mint a ketrecbe zárt oroszlán rótta a köröket a gépkocsi körül. Időnként mérgesen belerúgott a földön heverő csomagok egyikébe, vagy egy kavicsba. 

– Most mi lesz? – horkantotta kis idő múlva András.

– Az lesz, hogy gondolkodunk. Figyi nővérkém! Azt mondd meg, mikor láttad utoljára a kulcsot?

– Mit tudom én!

– Nekem ne mittudoménezz! Próbálj visszagondolni, mikor láttad utoljára kulcsot?

– Otthon a lakásban, mikor betettem a táskába. Utána indulás előtt még egyszer megnéztem.

– Akkor két lehetőség van. Vagy a táskába van most is, vagy valahol kirántottad.

– Nagyon jó! – mordult fel András.

– Ne morogj! – torkolta le a sógornője, majd leült Gizi táskája elé a földre és kiborította a tartalmát az aszfaltra. A férfi nézte a jelenetet majd felröhögött. Istenien kezdődik a nyaralás. A kocsihoz rohant, kikapta a fényképezőgépet és gyors egymásutánban többször is lefényképezte a földön ülő nőt.

– Ne hülyülj már!

– Ezen fog röhögni otthon a fél város. Kár, hogy nem hoztunk sátrat. Felüthetnénk itt az úton

– Gizi!!! – sikított éleset a húga. – Te terhes vagy?

– Na menj a bús picsába!– ugrott oda a másik nő.

– Ne vakerj, ez egy terhességi teszt készlet. Azt nem mond, hogy búvárkodáshoz hoztad.

– Gizusom! Te babát vársz?

– Nem tudom, de lehetséges. Egy hetet késett, azért hoztam.

– Hujjjé! – üvöltött fel a férfi. – Emberek! Apa leszek! Igaz nincs hol aludni, de ki nem szarja le?

Amíg András idétlenül kurjongatva ugrált, néhány arra járó turistát igen csak meglepve, addig Kati fanyalogva fordult Gizihez, és a hatalmas tarisznyaszerű táska sarkán kidugta egyik ujját egy jókora lyukon.

– Itt esett ki a kulcs. Sajnos az a halvány remény is elúszni látszik, hogy otthon hagytad, és Péter holnap utánunk hozhatta volna.

Gizi odament, leült a húga mellé a járdaszegélyre, és nézte a táska sarkán éktelenkedő lyukat.

– Na várj csak! Arra megesküszöm, ha kell annak a kis porontynak az életére is, amelyik remélhetőleg itt növekszik a hasamban, hogy induláskor a táskában volt a kulcs.

– Erről „mesélek” neked. Útközben kétszer álltunk meg akkor eshetett ki. Vagy a benzinkútnál, vagy Zágráb után a parkolóban.

– Igen ám, de én egyik alkalommal sem vettem ki a kocsiból a táskát. Ott volt végig betolva az ülés alatt.

A két nő meredten nézte egymást, majd hirtelen felugrottak, az egyik az első, másik a hátsó ajtót tépte fel. Négykézlábra ereszkedve belestek az „anyós ülés” alá.

– Itt van! – kiáltott fel Gizi, és egy szemceruza valamint egy szájfény társaságában kikotorta az ülés alól a villa kulcsait. A két nő táncra perdülve ugrált miközben egymásnak dobálták a kulcscsomót.

– No madárkáim! Honnan halásztátok elő a kulcsokat? – kérdezte András, aki ez alatt egy kis felfedezőútra indult a környéken és éppen most ért vissza.

– Bent volt az ülés alatt – rikkantotta Gizi, és Kati felé dobta a kulcscsomót, de Kati abban a pillanatban András felé fordult. A kulcs széles ívben elrepült a nő mellett és az úttesten landolva a sima aszfalton végig siklott, egyenesen a járda melletti kanális felé. 

– Ne! – sikította Gizi, lelki szemeivel már szinte látva az újabb galiba eljövetelét. Szerencsére András is felmérte a helyzetet, és a városi labdarugó csapat pallérozott kapusi képességeit latba vetve elvetődött, és az utolsó pillanatban elcsípte a kulcscsomót.

– Na lányok, nem mondhatjátok, hogy nem kalandos a nyaralásunk! – vigyorgott András miközben nyögve feltápászkodott, majd a kerítéshez lépve kinyitotta a nyaraló kapuját.

2011. november 20.