Fájdalmával adott nekem életet,

bizonytalan lépteimben segített.

Türelemmel tanított meg beszélni,

tetteit az önzetlenség vezérli.

Sírt velem, ha elestem és sírtam,

virrasztott, ha lázas beteg voltam.

Soha nem volt türelmetlen, fáradt,

mindig tudta mi az, ami bánthat.

Akármikor kérhettem Öt, segített,

ehhez vajon erőt honnan merített?

Mindig leste vajon mit is szeretnék,

mi az mitől még vidámabb lehetnék.         

Ha bajban voltam mindig mellém állt,

S, hálát ezért tőlem sosem várt.

Felnőtt lettem, most is segít nékem,

mellettem van nem is kell, hogy kérjem.

Amit adott meghálálni, nem lehet

nem véletlen gondolom hát ezeket.

Bárhol élnék bármely nyelven, mondanám,

legszebb szó e világon, ”Édesanyám”.

Budapest, 2005. április 30.