Tavaszi szonett

Ma valahogy könnyebben kelt fel a Nap,

simogatva ébreszti mezőt, s rétet.

Érzem végre jő a várva-várt tavasz,

cirógat a Nap sugara, nem éget.

Bár még csípős a reggel, és az este,

még rám ad sálat, sapkát, kabátot.

Fázós éjszakán meleget keresek,

ám délelőtt már kardigánban járok.

Megáradt folyó egy falut, körbezárt,

s imát rebegnek az ott lakó ajkak.

Mindenki segítségre, reményre vár.

Elvonult az ár, s kizöldülnek lassan 

a fák. Nézd csak itt az első fecskepár,

s meghozva végre a várva-várt tavaszt.

2015. április,