A szavak simogató melege

Melegről álmodik a didergő tavasz,

hogy nem voltál velem az szülte a panaszt.

A tavaszt, s a te mosolyodat akarom,

Emelném ölelőn feléd a két karom. 

A meleg lassan legyőzi a zord telet,

ahogy izzó vágyam feltöri a jeget.

Melyet a szíved köré páncélként fontál.

Mikor kérdeztelek, mondd, miért nem szóltál?

Vágytam a szavak simogató melegét.

Akartam, érezni egy gesztus erejét.

Ne mondd nékem azt, hogy érdemtelem vagyok.

Ne hidd, hogy nem piroslanak a pipacsok.

A tavasz végre belesett a szobámba,

tovasuhant, s én itt maradtam magányban.

Várom kedves szavad, mely fülembe kúszik,

hogy elmúljon a magány, csak rajtunk múlik.

Budapest, 2013. április 16.