Ha már szavad se hallom, ajkam álmodik,

s kacér mosolyt, a tűnt idők mögött remél.

Szemed, mely édes érzelem hevével int,

remélt kicsinyke félmosolyt, ha hint felém.

De ez csupán az álmot adva boldogít,

amit ha kérve kérek én, csupán remény.

Ma múlt mesél, a régi álma andalít.

A szív, ha hív elég? Ma már nekem kevés.

Azám, a sok kicsiny kacér mosoly, de szép

ha furcsa álmaim sorában élem át.

De kell a csók, a szó, a szép nyakad, szemed.

Szeretlek! Íme, megtaláltalak remény!

Ma kell, hogy útra kélj. Egy új világ terád

mi vár, s a napsütés: neked, nekem, veled.

Budapest, 2010. augusztus 25.