Emlékül Gyurkovics Tibornak
2008.12.28. 14:44
1931. december 18. - 2008. november 16.
Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, pszichológus.
Gyurkovics Tibor: Szállás
"Tudod,
hogy mind meghal az ember.
Ki kell bírni, ha szeretünk, ha nem.
Van, ami megtörténik egyszer,
van, ami sohasem."
1942–1948 között a budapesti piarista gimnázium tanulója, ahol 1950-ben érettségizik. Jelentkezik az orvosi, majd a jogi egyetemre, de nem veszik fel polgári származása miatt. A színiakadémia sem fogadja el jelentkezését.
Végül a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára vették fel.
Egy évig kisegítő iskolai tanárként dolgozott Kőbányán, majd pszichológusként egy gyermekgondozóban. 1960-1968 között volt az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben pszichológus. Itteni tapasztalatai számos regényében és versében megjelentek.
1968-tól írásaiból kezdett élni, de az írás mellett mással is foglalkozott. A Pest Megyei Bíróság igazságügyi szakértője volt 1966-1970 között, 1988-1992 között a veszprémi Petőfi Színház dramaturgja. 1991-től a Lyukasóra című tévéműsor állandó résztvevője, 1992-től a Lyukasóra című folyóirat alapítója és szerkesztő bizottsági tagja. 1991-1995 között a Magyar Írókamara társelnöke volt, 1994-ben a magyar labdarúgó-válogatott pszichológusa, 1995-től a Magyar Írók Egyesületének elnöke.
Verseket 15 éves kora óta - 1946 óta - írt. A Vigília 1958-as májusi számában Rónay György mutatta be költeményeit. Mesterei és példaképei Weöres Sándor és Pilinszky János voltak. Első verseskönyvét 1961-ben adták ki, 49 kötete jelent meg. A versek mellett regényeket, elbeszéléseket, lírai esszéket, színműveket és publicisztikát is írt.
Gyurkovics Tibor: Por-vers
Kicsiny vagyok - megsemmisíthetsz.
Úgyis tudom - megsemmisítesz.
Akkora vagyok, mint a por,
amit a lovas letipor.
Állok, örökké veled szemben,
kit magamnál jobban szerettem,
csak porszem vagyok hozzád képest,
por beszél a por istenéhez.
Ahogy a nyom beszél a lóhoz:
lépj rám, tiporj el, ne gondolkozz,
azt akarom, mikor e tájon
elpusztítasz - neked is fájjon.
Forrás:Wikipédia
|