A kesztyű

  2008.10.11. 10:14

 

 

 

 

Zsuzsa belépett a lakásba, az előszobában mindent ledobált, és berontott a hálóba, végig vetette magát az ágyon és csak sírt, sírt, sírt. Arcát beletemette egy díszpárnába és azt kívánta, bárcsak meghalna.

 

Zsuzsa a negyvenes éveinek elején járó elvált asszony volt. Korához képest feltűnően csinos jó alakú. Vállalkozóként egy kis butikot vezetett az egyik budapesti plázában. Szerette a munkáját és a jól menő üzlet kényelmes megélhetést biztosított neki és családjának. Tízévi házasság után vált el három gyerekkel, és bizony a kezdeti időszak nem volt könnyű.

A férje megbízhatatlan és iszákos volt. A Válás után a férfi teljesen lezüllött, de Zsuzsa nem érezte felelősnek magát. Meggyőződéssel vallotta, hogy ő mindent megtett a házasság rendbetételéért, és csak akkor döntött a válás mellett, amikor már úgy érezte nincs más választása.

Mára azonban minden tekintetben sínem volt az élete. Azaz majdnem minden tekintetben.

Egy dolog hiányzott de az nagyon. Egy társ, akiben megbízhat, akire támaszkodhat, akibe szerelmes lehet, akinek a nevét csupa nagybetűvel ejtheti ki.

Volt néhány futó kapcsolata, alkalmi partnere, de többre vágyott. A férfiak azonban vagy lekezelték, vagy megijedtek a jómódú, sikeres üzletasszonytól.

És akkor váratlanul belépett az életébe a „nagy Ő”, akire várt, akire vágyott.

Az utóbbi időben már jobbára csak igazgatatta a butikját, mert két alkalmazottja volt és ő maga az árú beszerzéssel és egy új üzlet megnyitásán fáradozott. Körülbelül három hónapja egyik alkalmazottja szabadnapot kért, így aznap ő nyitott az üzletben. Hétköznap délelőtt lévén nem volt nagy forgalom, így elmerült egy újság olvasásában, amikor nyílt az ajtó.

A lélegzete elállt mikor felnézett. Negyvenes, jólöltözött és jóképű férfi lépett be az üzletbe.

 - Kezét csókolom – köszönt a férfi mosolyogva.

 - Jó napot! Miben segíthetek?

 - Egy 7 ˝ kesztyűt szeretnék vásárolni.

Zsuzsa meglepődött, mert a férfivásárlók a legritkább esetben szokták tudni a szükséges méreteket, különösen igaz volt ez a kesztyűkre. A férfi gondosan megnézte az elétett portékákat, végül egy bordó nagyon finoman kikészített elegáns, és igen drága darabot választott. Zsuzsa megjegyezte, hogy a bőr olyan finoman lett kikészítve, hogy úgy tűnt mintha mintás lenne. A férfi csak bólogatott, majd kifizette a kesztyűt.

Néhány nappal később Zsuzsa egy meghívást kapott egyik üzleti partnerétől egy partira. Nem volt sok kedve elmenni, de végül rászánta magát. Ahogy számított rá, igen unalmas volt az est, legalább is számára. Magában azt gondolta, amilyen hamar csak lehet, lelép, de az alkalom valahogy nem akart összejönni. Kezében egy koktéllal a táncolókat nézte, amikor valaki ráköszönt.

 - Jó estét! Emlékszik rám? – Zsuzsa a hang irányába fordult és ismét az a megmagyarázhatatlan érzés fogta el.

 - Jó estét! – dadogta zavartan. A férfi, aki üdvözölte a kesztyűt vásároló vevője volt. Zsuzsában a kezdeti gátlást a férfi udvariassága hamar feloldotta. Éjfél után jöttek el a partiról. Mikor a férfi haza fuvarozta, búcsúzáskor azt kérte másnap vacsorázzon vele, és a nő boldogan mondott igent. Ezt követően egyre gyakrabban találkoztak és rövid időn belül szoros kapcsolat szövődött, közöttük.

Zsuzsa úgy érezte megtalálta azt az embert, akit mindig is keresett. István figyelmes volt és mindig gáláns. Emellett művelt jómódorú, és igen éles eszű. Rövid idő után Zsuzsa kénytelen volt beismerni, magának, hogy fülig szerelmes lett a férfiba. Legnagyobb öröméra azonban ez a vonzalom nem volt egyoldalú. Az asszony úgy érezte végre teljes az élete.

István elvált ember volt, a házasságából két gyerek született, melyet volt felesége nevelt. Zsuzsa hamar rájött, hogy a férfi jóval nagyobb anyagi biztonságot nyújt gyermekeinek és volt feleségének, melyet azok joggal elvárnak tőle. Igaz, megtehette nyugodt szívvel, hiszen igen jómódú vállalkozó volt, egy építőipari Kft-ben volt társtulajdonos.

Egyik alkalommal Zsuzsa játékos évődéssel megkérdezte, hogy a kesztyű kinek a kezét melengeti, minek után a férfi elvált.

 - Ja a kesztyű. Azt a húgomnak vettem – felelte nevetve István. Zsuzsa nem gyanakodott, főleg az után nem, hogy kis idővel később megismerte István testvérét, aki ráadásul közel vele egykorú volt. A két nő első látásra szimpatizált egymással és Zsuzsa érezte, hogy István húgában őszinte barátnőre találhat.

 

Lassan fél éve ismerték egymást, és Zsuzsa számára ez a fél év maga volt a mennyország. A nő még soha nem érezte magát ennyire boldognak. Gyerekei, látva anyjuk boldogságát bizalommal fogadták a férfit, és miután anyjuk partnere irányukban is igen bőkezűen viselkedett, a három gyerek gyorsan megkedvelte Istvánt.

Jócskán mögöttük volt a tél, benne jártak a márciusban és Zsuzsa, Istvánnal közös nyaralást tervezett. Előző nap megbeszélték, hogy a nő beszerez néhány utazási prospektust. Hóna alatt egy halom a legkülönbözőbb helyre csábító utazási prospektussal lépet be az üzletbe. Azonnal észre vette, hogy valami baj van. Az egyik eladó kétségbe esetten magyarázta egy fiatal nőnek, hogy nem tudja kicserélni az általa vásárolt portékát, mert a sérülésre nem érvényes a garancia.

 - Segíthetek valamiben? – kérdezte Zsuzsa az ismeretlen nőt.

 - Ó! Hogyne… Ezt a kesztyűt itt vásárolták, de olyan gyenge az anyaga, hogy alig használtam és elszakadt.

Zsuzsa nézte a kesztyűt és nem hitt a szemének. Az, a kézrevaló volt melyet István vásárolt nála. Megismerte a finom kikészítésről, mely a fény játéka olyannak tűnt, mintha mintás lenne. Zsuzsa elkérte a blokkot, de semmi kétség a blokk is igazolta gyanúját. Az ismeretlen nő azt a kesztyűt hozta vissza, amit ő adott el Istvánnak.

Mérhetetlen csalódás kerítette hatalmába Zsuzsát. Utasította alkalmazottját, hogy cserélje ki az árút, összenyalábolta a holmiját és kiviharzott az üzletből. Kocsijába vágta magát és eszeveszett iramban száguldott haza.

És most itt fekszik az ágyon és csak sír. Késő este volt mire némiképpen magához tért.

 - Az, biztos, hogy soha többé nem akarom látni ezt a gazembert – mormogta maga elé. Az is biztos, hogy nem lesz még egy olyan férfi a világon, akiben megbízom. Írok neki egy levelet, még a telefonba sem akarom hallani a hangját. Felkászálódott az ágyról és kiment a fürdőszobába.

 - Jézusom – nyögött fel, amikor meglátta magát a tükörben.

Rendbe hozta magát, majd egy kurta furcsa rövid levet írt a férfinak és azon nyomban elküldte e-mailban, majd összecsomagolt, és egy rövid levélkében tudatta gyerekeivel, hogy elutazik pár napra, melyet megtoldott némi készpénzzel.

István másnap minden lehetséges módon megpróbálta elérni a nőt, de mivel Zsuzsa számított erre, a férfi minden kísérlete kudarcot vallott. Zsuzsa a szüleinél keresett menedéket, hogy a férfi semmiképpen ne érje utol. A telefonokat rendre kinyomta, az üzletben nem mondta meg, hova utazott, bár naponta felhívta a boltot nincs e valami gond.

Pár nap után némiképpen megnyugodott és érezte túl van, a csalódottság okozta első sokkon, bár tudta a tüske örökre ott marad benne.

Egy hét után haza ment a szüleitől, akikhez mindig szeretett menni, és most különösen jó volt a kisvárosi környezet. Otthon a gyerekei igen csak szemrehányást tettek hirtelen elutazásáért, majd ezt megkapta volt férjétől is. Magában belátta, hogy nem bújhat el a világ elől saját fájdalma miatt. A számítógépéből törölte István összes levelét mellyel távollétében elhalmozta, és az üzletben is meghagyta, hogy ha a férfi keresi nincs itt neki. Lassan visszatért minden a régi kerékvágásba. Zsuzsa belevette magát a munkájába és gőzerővel dolgozott az új üzlet megnyitásán.

Egyik nap csörgött a mobilja.

 - Tessék, Zsuzsa vagyok.

 - Kezeit csókolom Zsuzsika. Én meg a Karai Sándor – hallotta a vonal másik végéről egyik régi üzleti partnere hangját. Mondja drága, miért titkolja, hogy új üzletet készül nyitni.

 - Nem titkolom Karai úr, de még nincs itt a reklámozás ideje.

 - Annak mindig itt van az ideje. Mindenesetre szeretnék beszélni önnel erről az üzletről. Tisztelettel meghívom szombaton estére. Egy partit rendezek és szeretnék beszélni önnel.

 - Természetesen megtisztel a meghívással – mondta Zsuzsa, magában azonban azt gondolta, „miben sántikálsz vén róka”? 

 

Szombat délelőttre bejelentkezett fodrászhoz, és a kozmetikushoz is. Haza érve tükörben megnyugodva konstatálta - ez bizony már rámfért. Gondosan megválogatva öltözött fel az estélyre és megnyugvással látta a taxis szemében az elismerést, amikor beült a kocsiba. Nem akart saját autóval menni, mert akkor nem ihat alkoholt. Ritkán ivott és akkor is mértékkel.

A budai villához érve Karai a kapuban várta vendégeit.

 - Zsuzsa! Maga gyönyörű – mosolygott rá a házigazda. A nő örömmel zsebelte be a bókot, annál is inkább mert tudta, a férfi nem a hízelgéséről ismert. Ennek ellenére megpróbált elvegyülni a vendégek. A büfé asztalról elvett egy szendvicset és egy koktélt, miközben azon törte a fejét milyen üzleti ajánlata lehet számára Karainak az új butikkal kapcsolatban. Ahogy így elmélkedett, váratlanul egy ismerős hang köszönt rá.

 - Szervusz Zsuzsa! Karain nem túlzott, valóban gyönyörű vagy.

 - Ó a szemétláda – sziszegte Zsuzsa. Még, hogy üzleti megbeszélés.

 - Ne szidd Karait. Régi jó barátom, és én kértem meg, hogy hívjon meg.

 - Mit akarsz tőlem?

 - Mit akarok?! Magyarázatot a viselkedésedre. Nem tudom mi ütött beléd. Egyik pillanatról a másikra, se szó, se beszéd, eltűnsz, felrúgod a kapcsolatunkat, és én nem tudom miért.

Zsuzsa nyelve hegyén volt, hogy azért mert hazudtál, sunyi módon viselkedtél. Ki is nyitotta a száját, de hang már nem jött ki a torkán. Kimeredt szemekkel nézte István mögött feltűnő két nőt. Az egyik a férfi húga volt, a másik pedig az a nő, aki visszahozta a kesztyűt, melyet István vásárolt nála, és amelyik minden baj kezdete volt. Legalább is Zsuzsa eddig a pillanatig azt hitte.

 - Szervusz Andrea! – dadogta zavartam Zsuzsa.

 - Szervusz! Engedd meg, hogy bemutassam a legjobb barátnőmet.

 - De hiszen mi már ismerjük egymást – mosolyodott el Andrea barátnője. Ön volt olyan kedves kicserélni a kesztyűt, ami elszakadt. Engem Barbarának hívnak – nyújtott kezet.

 - Na igen - nyögte ki Zsuzsa.

 - Milyen kesztyűről is van szó? – kérdezte István kissé meglepődve.

 - Ez nem is kicsit bonyolult – vágott közbe Andrea. Én tavaly megkértelek, hogy vegyél egy pár kesztyűt, amit voltaképpen Barbara kapott a barátjától születésnapjára. De mivel, ahogy Zoltán mondja: én tök béna vagyok ezekhez a dolgokhoz. Ja, te nem tudod. Zoltán, Barbara barátja – tette hozzá magyarázatként Andrea. Na szóval Zoltán engem kért meg, de mivel nekem meg vidéken volt dolgom én megkértem a bátyámat, bízva az ízlésben. Így aztán ő vette meg a kesztyűt. Világos nem?

 - Amit aztán Barbara visszavitt, mert elszakadt, ha jól értem a dolgokat – mondta mosolyogva István és sokat sejtetően Zsuzsára nézett.

 

 - Meg tudsz nekem bocsátani? – kérdezte Zsuzsa. Akkora szamár vagyok… - de nem tudta befejezni a mondatot, mert István a szájára tette a kezet, majd lehajolt és a vendégsereg hangos ovációja közepette megcsókolta a nőt.

 

 

Budapest, 2008. augusztus 7.