Fehér vászon, kezemben meg

  az ecset.

Lefestelek, szépen kérem,

  ha lehet.

Gyönyörű szép alakodat

  mintázom.

Istenem, hogy erre milyen

  rég vágyom.

Jobbra-balra siklik színes

  ecsetem.

Bámulom a melled, ahogy

  lefestem.

Most meg épp a hosszú combod

  formázom.

El se tudom mondani, hogy

  kívánom.

Készen van a festmény rólad,

  kedvesem.

Ily gyönyörűt még soha nem                        

  festettem.

Ágyam fölé lógatom fel,

  a falra.

Minden este azt csodálom,

  magamba.

Epekedve bámulom a

  művemet.

S tudom már, tökéletes

  hogy lehet.

Nem a mestert dicséri az

  alkotás.

A modell az, mitől e kép

  oly csodás.

Budapest, 2008. április 24.