Mond ki vagyok,

s mond mit akarok.

Mert nem tudom én sem,

csak harcolok.

Kérdésre válasz kell.

De a válasz kit érdekel?

Lényeg a felvetésben van.

De mit érdemel?

Ekkor belép az ellenérv.

Cáfolatokkal, nehézségekkel.

Az ábránd nem ez volt .

Töröd a fejed mit rontottál el.

Időnként meg-megállok,

soha nem hátrálok.

Tükörből rám mered egy alak,

azt mondja áldalak.

Utána jön a kétkedés,

 itt az áldás tán kevés,

Jön az ördög, rád nevet

add el nekem a lelkedet!

És az ördög tenyerén

ott ül az ember, szegény,

kétségbeesve integet,

Ne tedd! Kérlek ne tedd!

Soha nem adom el a lelkemet!

Sem az ördögnek, sem senkinek!

Akkor vagyok boldog, és szárnyalok,

ha lelkem szabad... Várja az ég!

Ébredhet-e bennem a vágy szava,

ha annak fás morál gátat szab?

Lélekben lehetsz-e igazán szabad,

ha valójában már más rabja vagy?

Repülnék feléd...

de szárnyam rojtos, fonnyadt,

csábító, kék ég alatt

csak sírok utánad....

Egymás nélkül vagyunk

mi csak félemberek...

szemembe nézz... önmagadat

ott keresd, s megleled!

S ha megtaláltad gondolkodj el magadban,

Miért vág sokszor lelkedben ez élet ostora?

Kérlek Istenem segíts őt elfeledni

Segíts, hogy többé ne tudjak szeretni.

Add, hogy ne szenvedjek többet,

Mert ez az érzés egyszer megölhet.

Ha megölhet, akkor is kell nekem,

Az érzés, mit úgy hívnak szerelem.