Mosolygott és gőgicsélt

Nyújtotta felém kezét.

Tétova lépéssel indult el,

S apró kezeivel ölelt.

Szaladtak sorba az évek,

S az iskola kapun belépett.

Tudományra kiéhezve,

Mégis jaj de megszeppenve.

Este sírva mondta nékem.

Nem értem, ezt segíts. Kérem!

Ötössel jött másnap haza,

Milyen büszkén mutogatta.

Néha már ő oktat engem,

Bölcsen, néha lenézően.

Csodálkozva. Ezt nem érted?

Te, aki mindenhez értesz.

Élet értelme más nem lehet,

Csak a gyermeki szeretet.

Romlatlan és milyen tiszta,

Boldogságnak ez a titka.

Budapest, 2006. október 4.