|
Az első gyertya
2010.06.20. 10:56
Tudom, hogy nem így történt de kikapcsolódásnak jó.
Az első gyertya
Kadan fázósan húzta magára a bundáját. Szürkülni kezdett az ég alja, és ő nem szerette a sötétet. A mindent befedő fehérség időszakában mindig sokkal hidegebb volt. A nagy törzsi barlangban, összebújva a többiekkel elviselhetőbbnek tűnt, mint itt, ahol most van. Amióta asszonyával elszakadt a törzstől és kicsiny barlangjukban kettesben éltek, csak fokozódott benne ez a félelem. Ráadásul a törzsnél mindig volt, aki vigyázott a tűzre, hogy ki ne aludjon.
Egy vadászat alkalmával egy gyönyörű szarvast ejtett. De mivel az elejtett állat igen messze volt a barlangtól, azt nem tudta hazahurcolni. A törzsfőnök utasította, hogy asszonyával menjen és nyúzzák meg az állatot, és a húst rejtsék el, azután majd a többi vadásszal hazahurcolják. Kadan el is indult asszonyával Ulnával. Félúton jártak, mikor a Föld istene valamiért megharagudott és haragjában megrázta magát. Ez a harag végzetes volt a két emberre nézve, mert olyan mély szakadék keletkezett a hazavezető úton, hogy képtelenek voltak visszajutni a törzshöz.
Ettől fogva Kadan asszonyával élt egy kicsiny barlangüregben. Vadásztak, bogyókat és gyümölcsöket gyűjtöttek. Az éjszakákat rettegésben töltötték, mert bizony kettőjüknek igen nehéz feladat volt a tűz állandó táplálása. Gyakran kialudt, és ilyenkor Kadannak rengeteg idejébe került, míg újra tudta gyújtani. Egy idő után a tűz mellett fáklyákat is készített, hogy azzal világítson, és a kialudt tüzet könnyedén újra tudja gyújtani. De ezek sem világítottak tovább az éjszaka negyedénél. Kadan sokszor töprengett azon, miként lehetne olyan fáklyát készíteni, ami akár több napon át is világít. Megpróbálkozott mindennel, de igazi eredményt nem sikerült elérnie. Pedig a tűzre nagy szükség volt. Távolt tartotta a vadállatokat, meleget adott, és az elejtett zsákmányt ropogósra lehetett sütni.
Azt még apjától megtanulta, hogy az állati zsírral bekent bot sokkal jobban, és tovább ég.
Rengeteg próbálkozás után rájött, hogy milyen arányban keverje az állati faggyút és a zsírt. Az így bekent bot képes majd az éjszaka felét bevilágítani, de amint a sercegő faggyúzsír a meleg hatására megolvad és lecsöpög, a bot pedig elég, és sötétség tölti be a barlangot.
Kadan a fáklyát, egy a barlangja oldalán lévő kicsiny mélyedésbe tolta be, így a fény jól megvilágította a termet. Egy alkalommal a fáklyát cserélte, és a lecsöppenő zsír megperzselte a kezét. Sziszegve dobta el a vékony nyírfavesszőt. De amíg sebét nyalogatta, rájött: a megoldás az lehet, ha megakadályozza, hogy a faggyú lecsöpögjön. Rájött, csak éppen azt nem tudta, hogy oldja meg. Rögeszméje lett az egész éjjel világító tűz megalkotása.
Teltek múltak a napok. Kagan megpróbált többször visszajutni a törzshöz, de hiába gyalogolt napokat a nagy szakadék mellett, nem tudta megkerülni. Szerette asszonyát, de hiányzott a törzs többi tagja. A csapat nyújtotta biztonság, a falkában történő vadászat. Tudta, hogy asszonya is visszavágyik, hiszen ott éltek a szülei és testvére.
Aztán csak elmúlt a hideg, elolvadt a mindent elfedő hideg fehérség, ami a földet borította. A növények zöldek lettek és könnyebb lett a zsákmányszerzés is. Kagan kezdett beletörődni, hogy örökre itt maradnak. Mivel a zöld növények egyre több élelmet adtak és az égi tűzkorong is forróbban melegített, ritkábban gondolt a törzsre és arra, hogy visszatérhet. Azonban az éjszakát átvilágító fáklya nem hagyta nyugodni, de akármit csinált, siker nem koronázta a próbálkozásait.
Egy este, mikor ki akarta cserélni a leégett fáklyát, egy izzó parázs a kezére esett és sisteregve perzselte meg a bőrét. A férfi üvöltve rázta le, majd szaladt, hogy a barlang melletti kis patakhoz, hogy lehűtse a kezét. Morogva tért vissza a barlangba és csodálkozva látta, hogy a fáklya alatt apró láng világít. Ahogy közelebb ment igen csak meglepődött. Egy jókora kőben lévő mélyedés megtelt, a lecsöpögő faggyúval és megtöltötte a nyílást. Kadan egyszer régen bedugta a kezét ebbe a mélyedésbe, amely olyan mély volt, hogy teljesen belefért a karja. Ez az üreg telt meg színültig, és a faggyú közepéből az a nyírfavessző kandikált ki, és a végén apró láng táncolt vidáman.
– Megvan a megoldás! – ujjongott Kadan, mert rögtön látta, hogy ekkora mennyiségű faggyú napokig képes táplálni a tüzet.
Úgy is lett. A kicsiny láng majd négy napon át égett. Ettől kezdve Kadan tudatosan töltötte fel a mélyedést és mielőtt a faggyúzsír megalvadt volna vékony száraz nyírfavesszőt dugott bele.
Újra eljött a hideg időszak és a tájat megint beborította a hideg fehérség. Kadan és asszonya egy nap riadtan érezte, hogy a Föld istene újra haragra gerjedt és megrázta magát. A két ember persze rettenetesen megijedt, de mikor a föld mozgása megszűnt örömmel és meglepetten látták, hogy a szakadék mely elzárta a hazavezető utat, újra járható. Kadan és Ulna boldogan tért haza a törzséhez. A törzs tagjai üdvrivalgással fogadták rég elveszettnek hitt társaikat. Kadan újra biztonságba érezte magát, és elfeledkezett a hosszan világító tűzről. Egy nap azonban a tűzvigyázó óvatlan volt és a tűz kialudt. Hosszú, fáradságos munka volt újra gyújtani. Ekkor jutott eszébe Kadánnak a felfedezése. Azon nyomban elmondta a törzsfőnöknek, hogy amikor a szakadékon túl éltek milyen módon tudta a tüzet napokon keresztül megtartani. A törzs vezetője tanácskozott a vénekkel, és másnap kiadta a parancsot: Kadán három erős társával keljen útra és hozza el a követ, melybe el lehet készíteni a hosszan világító tűzet.
A négy ember útra is kelt. Ahhoz azonban, hogy a követ haza tudják vinni, vastag fából kellett az állatok szállításához hasonló szerkezetet készíteni. Mikor elkészültek, a követ a szállító eszközre görgették, és éppen indultak volna haza. A Föld istene azonban minden eddiginél nagyobb haragra gerjedt, és a négy férfi riadtan látta, hogy számukra itt a vég.
Kadant és három társát betemette a barlang, és csodálatos találmányát nem tudta megosztani a törzsével.
Sajnos a felfedezése elveszett, és csak Krisztus születése előtt ezeregynéhány évvel sikerült újból a faggyú és zsír keverékéből hosszan világító tűzet készíteni. Melyet aztán gyertyának neveztek el, és amely évszázadokon át nélkülözhetetlen volt a háztartásokban.
Budapest, 2010. január 4.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
