Fénycsókra várva
 
Csontváz-fák karmai merednek az égnek...
Zörögve jár köztük a kósza szél.
Dermedt a Lét.

Jégpáncél szorítja karcsú nád derekát,
mint fuldokló ember nyakát a kíméletlen
halál.

Hűvös tükörként csillan a tó jege.
Mint kés hegyén, villan a hideg
fénysugár.

Ólom-szín ég alatt trónol a Tél.
Színei hidegek, halottak, mint a
gyémánté.

Jégkérget magára vett víz alatt
álmát alussza egy tetszhalott világ,
meleg fénycsókra vár...

Elveszett

Játékgolyó
mely elgurult
s elrejti őt
poros sarok
ez most a múlt...
S mint kisgyerek
csak szenvedek,
nyújtom felé
kicsiny kezem
de nem lelem
mert elveszett!
Most mit tegyek?
Tudom, többé
meg nem lelem
poros padló
issza könnyemet.

Elgurult
játékgolyó
soha talán
enyém sem volt.