Lelkem magányos tengerén egy szótlan, szürke napon.

Olyat adott az élet, melyet kell, hogy te is érezz!

Nem mondhatod, hogy hívó, kérő szavamat nem hallod.!

Tán másfelé van a szíved? Nem, azt én nem engedem!

Nekem te vagy éltető levegőm, falat kenyér is,

neked meg én vagyok az, kinek mosolyod kell, hogy add!

Kérlek, hát esdve kérlek, értem dobbanjon az a szív,

mely oly hevesen zakatol szépívű kebled alatt!

S egy reggelen, amint álmosan ébredezel, meglásd

engem találsz majd magad mellett, feléd mosolygok én.

S akkor add szavad is szíved mellé: ígérd meg drágám.

Örökre velem maradsz, amíg el nem ragad az ég.

De hiszen már tudjuk: a mi szerelmünk halhatatlan.

Nekem rendelt a Sors, semmi minket el nem választhat.

Budapest, 2010. augusztus 25.