A kijelzőn új szám jelent meg. István az orra alatt morgott, hogy már épp ideje, majd belépett az ajtón.
- Kezét csókolom! – köszönt a feltűnően csinos előadónőnek.
- Jó napot! Kérem az idézést és a személyi igazolványát.

"A fenébe, de katonás" - gondolta magában István miközben átadta az iratokat. "Vajon este otthon is ilyen harcias?" A nő átfutotta a papírokat, a számítógépében keresgélt, majd a férfihez fordult.
 - Uram, magának harmadszor küldtünk idézést és az előző két alkalommal nem jelent meg.
 - Bocsásson meg kisasszony, de én most kaptam először idézést, de ezt se értem igazán. Önök harmincezer forint, büntetést szabtak ki, és még elzárással is fenyegetnek.
 - Uram! Abban az esetben, ha nem hajlandó a büntetést megfizetni, a törvény által előírt elzárást kell foganatosítanunk.
 - Jó, azaz dehogy jó, de miféle büntetés?
 - Ön folyó év szeptember 17-n, az Ejnye-bejnye és a Nahát utca kereszteződésében áthajtót a piroson.
 - Az kérem teljességgel lehetetlen.
 - Fénykép készült róla, tessék megtekintheti.!
István hosszasan vizsgálja az elé rakott képet, és csóválja a fejét, hol elkomorodik, hol meg idétlenül kacag.
- Ez kérem nem én, vagyok.
- Az lehet, de mivel a gépkocsi az ön tulajdona, vagy megnevezi a sofőrt, vagy úgy tekintjük, hogy ön vezetett.
 - Sajnálom, de nem tudom megnevezni a sofőrt, de nem én vezettem akkor sem. Ezt bizonyítani is tudom.
 - Mivel bizonyítja?
- Azzal, hogy nincsen kocsim, de még jogosítványom se.
- Ne vicceljen kérem!. Maga Balogh István?
 - Igen kérem én vagyok.
- Önnek a lakcíme IX. kerület Handa-banda utca 9. 12-es lépcsőház?
- Nem kérem! Én a Handa-banda utca 12-ben lakom, a 9-es lépcsőházban.
Az előadónő zavartan keresgélni kezdett a számítógépben. Tanácstalanságát jelezte, hogy telefonon kér segítséget. István nem értette, mit beszél, de azt kiérezte a hangsúlyból, hogy valaki, valamit nagyon összekevert. Végül úgy tűnt, megtalálta a hibát, mosolyogva Istvánhoz fordult.
- Egy kis türelmet kérek öntől.
Öt perc, várakozás után nyílt az ajtó és egy rendőrtiszt lépett be, kezében egy iratot tartva.
- Erről van szó, Erika kedves?

"Na most már a nevét is tudom. Csak ne volna ilyen átkozottul csinos" - gondolta István
- Igen erről van szó, köszönöm százados úr. De akkor hol van a másik Balog István?
- Na ez jó kérdés, hiszen ő volt, aki két idézést is kapott, csak éppen nem jelent meg – válaszolta a rendőr.
István kezdte kellemetlenül érezni magát. Mi a fenébe keveredtem és milyen másik Balogh István? A százados kiment, az előadónő pedig Istvánhoz fordult.
 - Bocsánatok, kell kérnem öntől uram. Valószínűleg a postás fordítva dobta be az idézéseket. Megnéztem a nyilvántartást és e szerint a lakótömbben, ahol ön lakik, két Balogh István él, egy a 9. szám 12. lépcsőházban és ugye ön a 12. szám 9. lépcsőházban. Ön valójában a bűnügyi osztálytól kapott idézést, mégpedig azért, mert megkerült az ön folyó év augusztus 27-n ellopott aktatáskája, az összes benne lévő irattal. Még egyszer sajnálom, igazán nem is tudom, hogy kérjek elnézést.
- Kedves Erika, nem kell elnézést kérni, főleg nem ilyen jó hír hallatán. Ráadásul nem is ön hibázott. De ha már így magára vállalta, akkor elárulom, hogy csak úgy tudnék megenyhülni, ha meghívhatnám egy kávéra.
Az előadónő elnevette magát.
 - Sajnálom uram, de a szolgálati szabályzat tiltja. Viszont, ha munkaidőn kívül, véletlenül összefutunk az utcán, arra nem vonatkozik az előírás.

 


Budapest, 2007. december 3.