Na végre, hogy kiengedtek ebből a sötét dobozból. Nagyon féltem benne. Rossz volt, mert sötét volt bent, és egyedül voltam. Ráadásul állandóan billeget, mozgott. Folyton dülöngéltem. Egyetlen jó, hogy meleg volt benne.

Itt most jó, csak a mama hiányzik, meg a testvérkék. Puha kosárkát kaptam benne illatos, füvel répával. Kicsit nehéz kimászni belőle, és ha sikerül azonnal jön egy óriás és visszarak. Meg kell mondanom, hogy ezek az óriások egyáltalán nem félelmetesek, sőt kimondottan kedvesek. Főleg a kisebb termetű óriások, akik kedvesen simogatnak, játszanak, csak ne akarnák belém tömni a répát mikor nem kívánom.

Aztán itt van az a számomra ismeretlen valaki. Na őt nem szeretem. Mindig puha alattomos léptekkel jön. Elsőre megszaglászott, de azt nem engedte, hogy én is alaposan megszagoljam. Pedig egyáltalán nem volt rossz szaga. De nekem akkor se tetszik. Fenn hordja az orrát, és úgy csinál, mintha én nem is léteznék. Pedig nagyon is létezem. Ezt akkor éreztem a legjobban, amikor a legnagyobb óriás elkapta a bundámat és valamiért nagyon mérgesen kiabált velem. Fogalmam sincs miért, hiszen csak azt az izét rágcsáltam, amit a lábára szokott húzni. Hogy mi értelme van azt felhúzni a lábára, nem tudom, ahogyan azt se miért baj, ha megrágom.

Az biztos nagyon megijedtem, mert így még senki nem kiabált velem. Aztán meg visszarakott a fonott kosaramba és tovább kiabált. A másik három óriás csitítgatta, hogy nyugodjon meg, kap másik lábravalót, de csak nem nyugodott meg, annyira nem, hogy az egyik ilyen lábra valót hozzám vágta. Ezért kicsit fájt a fejem, pedig tényleg nem tudom, mit követtem el.

A következő nap meg az volt a baj, hogy megrágtam a zsinórt, aminek a végén van egy doboz és ez a doboz beszél, meg képek ugrálnak az elején. Na szóval ezt rágtam, amikor nagyot szikrázott a zsinór, a fogacskámba meg furcsa bizsergető érzés volt. A legnagyobb óriás megint kiabált és büdös dögnek nevezett, azt is mondta, nem tudja, hogy sikerült úgy elrágni a vezetéket, hogy nem rázott meg az áram. Nem tudom mi az, az áram de biztos nem lehet jó, mert, a szikrázás után sötét lett. A legnagyobb óriás valamit csinált, a bejárati ajtó mellett és megint világos lett, de a doboz az nem szólalt meg. Na ezért is mérges volt. Azt mondta, emiatt a büdös dög miatt nem tudja megnézni a meccset. Közben egyfolytában nyúlpaprikásról beszélt, amire a kisebb óriások visongani kezdtek, hogy jaj apu ne, csak azt ne. Nem tudom miért, és azt se miért kellene engem paprikával beszórni. A paprika, amennyire ismerem piros, az én bundám meg fehér. Bele gondolni is rossz, hogy néznék ki.

Most meg ezzel a másik ismeretlennel, a puha alattomos léptűvel keveredtem konfliktusba. Eddig is mindig tüntetőleg átnézett rajtam, így aztán én se nagyon törődtem vele. Meg aztán nem is értem, amit mond.

Az történt, hogy megkóstoltam, az ennivalóját. Érdekes íze volt, bár nekem nem ízlett. Semmi finom zöld íz nem volt benne. Már éppen menni akartam, amikor ott termett és vadul fújtatni kezdett, és felém kapott a mancsával. Nagyon éles karma van, mert sokáig fájt a karmolása. Persze elszaladtam, beugrottam a kosárkámba, de ott is csak fujtatott rám. Szerencsére a kosárba nem jött be. Még csak az kellett volna.

A legnagyobb baj azonban akkor történt, amikor egyik nap igen sok óriás jött, és ezek az óriások mind valami fertelmes büdös vizet öntöttek a kisebb óriások fejére. Na ez még nem lett volna baj, meg az se, hogy utána leültek enni és inni. Nekem persze nem adtak, amit kicsit zokon is vettem. Hanem aztán az egyik óriás kiöntötte, amit ivott, amiért is mérges lett. Nem úgy én, ott termettem és felnyaltam a kellemes ízű innivalót. Nem tudom, mi volt amit felnyaltam, csak azt, hogy kisvártatva minden forogni kezdett körülöttem és képtelen voltam, arra menni amerre akartam. A nagy szédelgésben a lába alá kerültem a legnagyobb óriásnak. Hatalmasat esett, és megint nagyon mérges lett. Annyira, hogy jól oldalba rúgott.

Nem elég, hogy szédelegtem, hogy fájt a lábam, amire rálépett, még jól oldalba is rúgott. Átrepültem a szoba másik felébe és a másik oldalamat is jól beütöttem. Megint éktelenül kiabálni kezdett. Én ijedtembe bemenekültem egy nagy valami alá, és el kezdtem rágcsálni a lábát, amiért is még jobban kiabál, hogy megnyúz, meg tepsibe velem. 

A kisebb óriások csalogathattak engem, bolond lettem volna kijönni. Végül egy nagy bottal kipiszkáltak és akkor már mindenki mérges volt, hogy izgalmamban mindenhol bogyót hagytam magam után.

De hát ők az okai mindennek, visszaéltek azzal, hogy óriások és erősebbek. A kosaramat berakták egy kicsi helyiségbe és rám zárták az ajtót.

Annyit még hallottam, hogy a legnagyobb óriás azt mondta elég, ebből a nyúlból, mert az óriások engem nyúlnak hívnak, szóval elég belőlem és el kell vinni a nagyihoz, mert én nem vagyok lakásba való.

Azt nem tudom mi az a nagyi, és mi az a lakás, de ennél csak jobb lehet, mert azt is mondta a legnagyobb óriás, hogy a többi nyúl között jó dolgom lesz és a kertben is szaladgálhatok.

A vége az lett, hogy megint betettek abba a dobozba, amiben sötét van és valami furcsa morgó zajt hallottam.

Aztán azt éreztem, hogy nagyon gyorsan, és sokáig mentünk. Nagyon féltem, és azt gondoltam ez a sötétben való robogás a nagyi. Azt hittem, ezen túl ez mindig így lesz, de amikor azt éreztem, hogy nem bírom tovább, végre megálltunk. Az óriások kintről nagyon örömteli hangot hallattak és drága nagyiztak. Végre kivettek ebből a rémes dobozból és a grabancomnál fogva fölemelt a nagyinak nevetet idős, de nagyon kedves óriás. Jól megnézet, majd azt mondta nekem: na jól van te vagy a hatodok, pont amennyi volt. Gyere bereklak a többi közé.

Nem tudom mi az a hatodik, de jó hatodiknak lenni, mert beraktak egy finom szénaillatú ketrecbe, hozzám hasonló nyuszik közé, akikről, mint később megtudtam hasonló nehéz helyzetben voltak.

Itt most jó! Van egy csomó társam, akik velem egyidősek, és olyanok mintha a testvérkéim lennének. Sokat szaladgálhatunk a kertben, és nem bánt senki, ha valamit megrágunk. Van egy új mamám, akit mostanra nagyon megszerettem. Majdnem annyira, mint a mamát. Azt mondta, majd ő vigyáz ránk, mert a mamát már nem fogjuk megtalálni. Azt is mondta, hogy neki is volt egy csomó kicsinye, akiket nemrég elvittek.

Ezért, ezen túl ő lesz a mamánk. A nagyi nevezetű óriás pedig minden nap illatos szénát, friss füvecskét hoz, és még finom répát és egyéb csemegét is kapunk.

Azt hiszem a nyuszi mennyországba, kerültem.

Budapest, 2007. április 10.