|
Bizalom
2010.06.20. 11:05
Létezik-e feltétel nélküli bizalom, és ha igen mi az ára?
Bizalom
Létezik-e feltétel nélküli bizalom, és ha igen mi az ára? Hiszen a bizalom egy olyan dolog, amit ki kell érdemelni, meg kell érte küzdeni. Nem egyszer, hanem naponta újra és újra. Igen, de mi van, ha hiába teszünk meg mindent érte, nem kapjuk meg?!
Az, hogy mennyire bízunk meg valakiben, egyben azt is jelenti, mennyire hiszünk neki. Vagy tévedek?
Az is igaz, hogy manapság a bizalom kihalófélben lévő fogalom. Olyan valami, ami nélkül lehet élni, de nem könnyű.
Kérdezheti a nyájas olvasó, mire ez a nagy filozofálgatás?
Erre csak azt tudom mondani, hogy tiszteljen meg bizalmával és olvassa el az alábbi kis történetet.
Megtisztel a bizalmával? Nos, akkor rajta.
Bizonyára ismeri a kedves olvasó a szituációt, amikor utazik a vonatot és mire észbe kap, nyakig van egy vadidegen ember életének legszemélyesebb problémáival. Így jártam én is. Elromlott az autóm és mivel halaszthatatlan dolgom volt, kénytelen voltam vonattal menni. Kényelmesen utaztam, másodmagammal egy fülkében. Olvastam és útitársam ugyan ezt tette. Később szundikáltam és ő is. Mivel már se olvasni se szundikálni nem volt kedvem se nekem se neki, el kezdtünk beszélgetni. Először csak közönséges hétköznapi dolgokról. Milyen az idő, miért ilyen piszkos a fülke, vagy éppen az ablakon kitekintve, hogy mennyi a megműveletlen földterület.
Később elmondta, hogy nős és három gyereke van. Én is megtiszteltem annyira, hogy beavattam családi állapotom rejtelmeimbe. Ezen felbuzdulva azt is megtudtam, hogy ez a másodok házassága és a három gyerekből a legnagyobb az első frigyből származik, és innentől kezdve nem volt megállás. Megtudhattam mindent, akár akartam akár nem.
Alkalmi ismerősöm, akiről fél órája azt sem tudtam, hogy a világon van, beavatott abba a titkába is, ami jelenleg a legnagyobb problémája, nevezetesen, hogy a felesége betegesen féltékeny. Elmondta, hogy az első feleségétől is azért vált el. Szerette az asszonyt, de az nem bízott meg benne.
Nehéz herce-hurcás válás volt. Annyira megviselte, hogy évekig nem volt kapcsolata senkivel. Egészen addig, amíg meg nem ismerkedett jelenlegi felségével. Sokáig észre sem vette, pedig a nő mindent elkövetett, hogy felkeltse érdeklődését. Végül a próbálkozásokat siker koronázta és ő fülig szerelmes lett a nőbe. Boldogan éltek, és szerelmük gyümölcsekén két gyönyörű gyermekük született. Mindenük meglenne, a boldog tartalmas élethez, és mégsem boldog. Az asszony ugyanis olyan mértékben féltékeny, hogy azt már épp ésszel elképzelni sem lehet. Kezdetekben még mindnet elkövetett, hogy bizonyítsa, minden alapot nélkülöz az asszony olykor nevetséges, olykor érthetetlen vádaskodása. Azonban hiába tett meg mindent az eredmény újabb és újabb képtelenebbnél képtelenebb vádak özöne. Ahogy ilyenkor lenni szokott a nagy bizonyítási és megfelelési vágynak az eredménye az lett, hogy elkövetett ilyen-olyan hibát, amire az asszony könyörtelenül lecsapott és a fejére olvasta.
Na, nem azt, hogy megcsalta, mert nem tett ilyet, hiszen szerette a feleségét. De elég volt, hogy öt percet késsen, vagy ne vegyen fel egy telefont, az asszony szerint ez máris elég bizonyíték volt arra, hogy van valakije. Erre ő persze el kezdte bizonygatni, hogy miért is késett, vagy mi volt az oka annak, hogy a telefont nem vette fel. Ez persze az asszony szerint üres magyarázkodás volt csak, és ha véletlenül valami hiba csúszott a magyarázatba az újabb megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy az ő hites ura milyen gazember, és bizony-bizony vadászik minden emberi lényre, aki a másik nemet képviseli.
Csak néhány példa a gaztettek közül: kiguvadt szemekkel nézte a bemondónőt a televízióban. Előre köszönt a Horváthnénak, aki a másodikon lakik. Rámosolygott a húsz év körüli fruskának az üzletben, mert az segített neki, igaz az a bizonyos fruska volt az eladó. Vagy éppen az egyik vállalati rendezvényen a jogásznő mellé ült le a vacsoránál.
Alkalmi ismerősöm, bevallotta tehetetlen. Odáig fajult a dolog, hogy akkor is támadást vél párja szavai mögött, amikor az véletlenül mégsem gyanúsítja meg. Mit lehet tenni, kérdezi, de válaszolni én sem tudok. Végül megkérdem, hogy ő, mármint az útitársam szokta-e hasonlókkal letámadni élete párját? Rázza a fejét. Bevallja nekem, bizony előfordul, hogy elszakad nála a cérna és akkor puszta védekezésből ő is az asszony fejére olvas olyan dolgokat, amivel tisztában van, hogy merő képtelenség.
Útitársam lassan készülődni kezd, mert a következő megállónál leszáll. Így csupán egy rövid summázásra marad időnk. Na és egy kérdésre a részemről. Miért nem hagyja ott az asszonyt, hiszen így képtelenség élni.
Rám mosolyog, és úgy válaszol.
– Mert mindennél jobban szeretem, és mert tündéri, okos, intelligens teremtés. Minden más téren tökéletes, és én bízom benne, hogy megváltozik.
Budapest, 2010. május 2.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
