Olykor, ha valami bánt,

csendesen elvonulok,

mert vágyom a magányt,

s merengve búsulok.

Tüskés páncél burokba,

szívemet most bezárom,

a szó, amely goromba,

ne érjen, s ne bántson.

Egy rozsdás szög a páncélt

áttörve, szívem sebzi,

érzem a gyilkos acélt,

a halált mely közeli.

Nem védekezem, látod

okom nincs rá, tudnod kell,

én csupán annyit várok,

hogy mit mondok, fogadd el.

Budapest, 2008. február 11.