Ildikó a kirakatban meglátta a szandált és egyből beleszeretett. Percekig bámulta, és tudta, hogy meg fogja venni. Fejében rögtön számolni kezdett, mert az apró lábbelit igen borsos áron adták.

Nem érdekel, megveszem! – gondolta, azzal határozott léptekkel megindult a bejárat felé.

Felpróbálta és elhatározása csak megerősödött. Tökéletesnek érezte a lábán, hiszen akár szoknyával, akár nadrággal hordhatja.

Na igen! Az ára az, amivel gondok vannak. Más helyen ezért kettőt kapok, de nekem akkor is kell ez a szandál. Készpénz nincs nálam, csak kártyával tudnám megvenni. De a kártyán sincs elegendő pénz, talán a fele. Jó volna most a hitelkeret, de azt meg letiltotta a bank.

Mit csináljak? - Töprengett magában.

Valakitől kölcsönkérek, igen ez a megoldás. Klári, a gyermekkori barátnője, biztosan segít. Tárcsázta a számát, és reménykedve hallotta, hogy kicseng a telefon.

Kisvártatva barátnője jól ismert hangja hallatszott.

 - Szia Ildikó! Mi van veled, olyan régen hívtál.

 - Szia Klárikám. Segítened kell.

 - Mondjad aranyom, ne kímélj.

 - Kellene sürgősen némi készpénz.

 - Nocsak, mit akarsz venni? És mennyire van szükséged? Tízezer elég?

 - Valamivel több. Mondta kicsit félénken Ildikó.

 - Mennyi az a valamivel? A kétszerese?

 - Hááát! Egy picivel több.

 - Mibe bolondultál bele aranyom? Kérdezte Klári.

 - Jaj Klárikám egy szandál, de ha látnád milyen szandál. Ezt nem lehet kihagyni. Azt hiszem akármennyibe is kerülne, megvenném.

 - Meg vagy te zakkanva. Na nem bánom. Délutánra jó lesz? - kérdezte Klári.

 - Nem tudnád hamarabb? - Ildikó hangja esdeklő volt.

 - Megpróbálom! Visszahívlak aranyom. Lebeszélni nem is próbállak, annál jobban ismerlek, tudom, hogy ez lehetetlen vállalkozás.

Ildikó lázasan készült a randevúra. Kedvenc miniszoknyáját és blúzát vette fel. Aprólékosan készült. A szandált a végére hagyta. Több mint egy hete megvette, de eddig egyszer sem volt még a lábán. Igaz, mindennap elővette, és megcsodálta, sőt, föl is próbálta. Az utcára azonban mindezidáig nem vette fel.

Most is áhítattal nézte a lábbelit, forgatta, alaposan szemügyre vette, és nem tudott betelni vele. Végül belebujtatta a lábat, becsatolta és elkezdett fel alá sétálni a szobában. Megállt a tükör előtt és gondosan megnézte minden oldalról. Tökéletes, gondolta.

Tőle szokatlanul, pontosan érkezett a randevúra. János a barátja még nem volt ott, így lazán fel alá sétálva élvezte, hogy megbámulják. Messziről észrevette a tömegben Jánost és arca mosolyra görbült. A fiú is észrevette és az ő arcára is kiült a mosoly.

 - Hű, de csinos vagy - mondta János mikor odaért a lányhoz.

 - Neked vagyok csinos. Csak neked akarok tetszeni – felelte mosolyogva a lány.

 - Na azért nem bánod, ha megbámulnak – mondta János és nevetve puszit nyomott a lány orrára.

 - Hova megyünk, mit találtál ki?

 - Jó lesz a mozi? Vagy az E-klub? De lehet egy jó dumcsi, egy csöndes presszóba? - melyiket szeretnéd, kérdezte János a lányt.

 - Táncolni, csak is táncolni.

A lány mindenképpen mutogatni akarta az új szandált. Erre legjobb hely, ahol táncolhatnak. Kicsit zokon is vette, hogy János nem vette észre az új lábbelit, ezért igyekezet mindig úgy állni, hogy a fiúnak feltűnjön az új szerzeménye.

Amikor a szórakozóhelyhez értek Ildikóban forrt a méreg. Nem mutatta, de nagyon bántotta, hogy Jánosnak nem tűnt fel az új szandál. Ez csak fokozódott az este folyamán, mert János megdicsérte szoknyáját, blúzát, és összességében, hogy milyen csinos, de a szandált észre sem vette. Azt a szandált, ami még jobban kiemeli formás lábait, és olyan fantasztikusan mutat benne.

Haza felé menet Ildikó még tett néhány erőtlen kísérletet, hogy János észrevegye az új lábbelit, de ezek eredménytelennek bizonyultak.

A búcsúcsók után elváltak és Ildikó belépet a kapun. Borzasztó csalódott volt, fel tudott volna robbanni a méregtől. Neki támaszkodott a falnak és, hogy a felgyülemlett dühét levezesse, nagyot dobbantott lábával.

Megdermedt, mert érezte, hogy a szandál sarka letörött. Felemelte a lábát és azt látta, hogy a lábbeli sarka furcsa szögben állt és csukán a talp vékony bőrfelülete tartotta össze a szandállal.

Ildikó könnyei potyogni kezdetek. Sokáig sírt, amikor végre elapadtak a könnyei, zsebkendőt vett elő a táskájából és megtörölte a szemét. Némi gondolkodás után levette a szandált a szeméttárolóhoz ment és beledobta.

Megfordult, és mezítláb megindult a lift felé.

Budapest, 2007. április 17.