Alkotói válság

Hónapok óta szenvedek, hiszen annál borzasztóbb érzés nincs, amikor egy alkotni vágyó ember nem tud alkotni, és most engem is utolért ez a szörnyű csapás. Próbálkoztam én, de hiába, csak a kétségbeejtő önmarcangolás, ami a pár soros értelmetlen irka-firka után rám tört… és persze az a jó pár silány iromány mely lassan sokasodott a lap-top egyik mappájában. Nem szoktam semmit törölni ezért aztán megszámlálhatatlan azon félbehagyott műveim száma, amit eme félreeső mappa rejt magában. Az utóbbi időben meg különösen gyorsan szaporodik a számuk. Miről írjak, töröm a fejem, mert, hogy impulzus az nincs. Megpróbálok kitalálni történeteket, de érzem, hogy egyik rosszabb, mint a másik. Írok pár sort és már nyomnám is a „delete” gombot. Persze tudom nem ez a megoldás, de ha egyszer érzem, hogy nem jó.

Ilyen előzmények után történt velem, hogy egy fárasztó nap után mentem haza. Ültem az autóban és gondolataimba merülve mechanikusan vezettem. Ebből az elmélázott állapotból rázott fel egy éles fékcsikorgás és egy ijedt női sikoly. Beletaposok a fékbe és szerencsém van, mert sikerült megállnom az előttem blokkoló kocsi mögött. Nézem a volán mögül kiugró holtsápadt fiatalembert, nézem a talán még nála is sápadtam fiatal lányt, aki megbotlott valamiben és elvágódott az úttest közepén az autó előtt. Emiatt kellett fékezni az előttem haladó autónak. Nézem, ahogy oldódik a feszültség, a sápadt arcok lassan visszanyerik normál színüket, és azt, hogy a fiú félre állva nyugtatja a még mindig ijedt lányt.

Megyek tovább, azonban a látottak meglódítják a gondolataimat. Elképzelem, hogy ez a szerencsétlen eset egy fiatal pár ismeretségének kezdete, és a gondolataim itt nem állnak meg. Elképzelem kibontakozó szerelműket, családalapításukat, boldogságukat, és küzdelműket az élet viharos tengerén. Kusza gondolataimban épp unokájuk születésének örülnek, amikor visszacsöppenek a valóságba és csodálkozva nézem, hol vagyok. Az biztos, hogy nem a haza vezető úton, de hogy kerültem ide? Na persze a forgalom sodort magában én pedig gondolataimba merülve „alkottam”. Hiszen ebből egy nagyszerű történet született, ami itt van a fejemben, csak le kell írni. Miközben magamban ujjongok, hogy végre újra alkottam, forgatom a fejem, hogy hol is lehetek. Nézem a ház falán a táblát, és meglepetten konstatálom gondolataim és visszatért alkotókedven hova vezérelt.

Nevetve ezt olvastam a tábláról: Alkotás útja.

Budapest, 2014. július 12.