Emlékek

A férfi tétova léptekkel lépett be az ajtón. Megállt, lehunyta a szemét és gondolatiba merülve várt. Egy darabig állt, így behunyt szemmel, majd lassan kinyitotta a szemét és megállapodott a kedvese arcán. Nézte a szép szabályos kerek arcát, a csintalanul előre hulló hajfürtjeit, szépen ívelő ajkait. Újra behunyta a szemét és elmerült az emlékeiben. A megismerkedésüket, az első randin kacérkodó nőt idézte fel emlékeiben. A kedvese csókjaira gondolt, azokra a szenvedélyes csókokra. Sok száz, talán ezer csókra melyekkel az évek során elhalmozta. Az ápolt kezeire, hetente más-más színekben pompázó lakkozott körmeire. Szeretett gyönyörködni a nő kezében.

Most a hajára tévedt a tekintete. Nézte a gondosan loknikba sütött hajfürtöket. A rakoncátlan hajfürtök, gondos és hosszadalmas munka eredménye. Felidézte, ahogy tegnapelőtt sütötte be a meleg-barna fürtöket. Emlékszik, ahogy a tükör előtt ült félmeztelenül, kezében a hajsütővassal. Gyönyörködött a hátában és nem bírta megállni, hogy oldalt ne lépjen, hogy gyönyörködni tudjon a nő mellében. Ismerete minden porcikáját ennem a gyönyörű asszonynak. Ismerte és szerelemmel szerette a formás lábainak sarkától a feje búbjáig.

Szerette ezt a gyönyörű nőt, aki mindig úgy öltözött, mint akit skatulyából húztak volna ki. A legegyszerűbb ruhát is valami elsajátíthatatlan eleganciával viselte.

Kinyitotta a szemét. A vékony lepedő csak derékig takarta. Szabadon hagyva szép érzéki nyakát, kerek vállait és a két formás mellét. Újra az emlékeibe merült. Az első közös nyárra, a tengerpart homokjára és arra, hogy soha nem tudott betelni a kedvesével.

Hatodik éve éltek együtt, és a férfi úgy érezte ez a hat év volt élete legboldogabb időszaka.

***

A férfit megérintette a mellette álló rendőr.

– Ő az?

– Igen őrnagy úr. Ő! – felelte sírástól fojtogatva a férfi.

– A rendőr bólintott a boncmesternek, aki visszahajtotta a lepedőt és visszatolta a tepsit a hűtőkamrába. A férfi lehajtott fejjel megindult az ajtó felé.

Budapest, 2018. 10. 07.