Hősünk mikor reggel felkelt,
bár átkozta magában a vekkert.
Tele volt erővel, és energiával,
talán mert kávét ivott teával.
S bátran indult neki a napnak,
Szívében nyoma sincs haragnak.
Ment a fürdőszobába nagy elánnal,
és szembe találkozott a Tóth Verával.
Aki nem volt más, mint élete párja,
kivel minden éjjel bebújik az ágyba.
Nézte a Verát mi oly furcsa rajta.
Talán az, hogy vörös lett ajka?
Továbbá a Vera soha nem volt szőke,
s nem is így nézet ki levetkőzve.
Tizenegy volt mikor hősünk megjött,
Villanyt nem kapcsolt csak eldőlt.
Aludt volna rögvest magában,
de érzi ám, valaki matat a gatyában.
S lám a Vera felpiszkálta fél kézzel,
hogy mire vágyik, elrebegte érzéssel.
Hősünk kötelességét telesítette,
Verát háromszor is kielégítette.
S bár furcsállta magában a dolgot,
Vera ezelőtt ilyenért csak morgott.
Három hét is beletelt, míg engedett
s hősünk az asszonyához férkőzhetett.
Ráadásul ostorral hajtotta éjjel a jóba,
ott is maradtak a csíkok sorba.
Most azonban hiába is nézi a Veráját,
Benne nem ismerte fel egykori aráját.
Ennek oka roppant egyszerű,
S valljuk be eléggé meseszerű.
A nő, aki a fürdőben levetkezett,
csak is a szomszéd Eszter lehet.
De hogy került ebbe a lakásba,
és akkor hol van főhősünk Verája?
Nincs idő azonban ezen meditálni, 
csöngetnek, menni kell ajtót kitárni.
Hősünk a bejárati ajtót sarkig kitárja,
És lám ott áll riadtan az Ő Verája.
Képzeld mi történt drága Eszterem,
Az uram nem aludt az éjjel énvelem.
Mondaná ezt hősünk Verája,
De a hang beszorult a torkába.
Csak áll és nézi élete párját,
és mögötte a ruhátlan hálótársát.
S, hogy a sors néha mily ostoba,
Vera kezébe akadt Eszter ostora.
Azzal hajtja haza csapodár bikáját,
Emlékezetessé téve éjjeli hibáját.

Budapest, 2008. március 18.