Nem tudom, de valamiért mindig ellenérzéssel viseltetek a bankok és biztosítok iránt. Azt hiszem a sok negatív tapasztalat. Az ügyfél addig fontos, amíg el nem nyerték a kegyeit és természetesen, amíg a pénzét a bankba vagy a biztosítóhoz hordja. Amikor az ügyfél kéri, vélt, vagy valós jussát mindig, jön a kiskapu, ami természetesen legális és jogszerű, DE, és itt a lényeg.

A minap hátulról megnyomták a parkoló kocsimat. A sérülés nem jelentős, de miután a kocsit nem rég vettem a frász jött rám, amikor megláttam. Még szerencse, hogy az ütközést a vonóhorog felfogta.

Meg van a sérülést okozó kocsi rendszáma és az is, kiderül, hogy rendőrségi intézkedés is történt, miután a kocsi kidöntött egy oszlopot és hátulról meghúzott két másik autót igen csúnyán. Tehát örülhetek, az én károm a legkisebb.

De a kárt illik rendezni irány, tehát a biztosító melynek nevét fedje jótékony homály. Elég annyi, hogy az egyik legnagyobb biztosító társaság, melynek nevében a szerepel a magyar elnevezés, jól hangzó angol változata, és mint annyi más cégelnevezésben az angol „a” itt „á”-ra módosul.

A kárfelvételi iroda első de rögtön szembetűnő hibája az ügykezelő ül, de az ügyfél csak állni tud vele szemben, jelezve az eleve az alárendeltségi szerepet. De lehet csak én, képzelődöm, mégse a király fogad, akinek jelenlétében leülni nem szabad.

Két mondat után tudom, mégis csak én vagyok a hülye, aki egy normális papírt sem tud kitölteni és, hogy jövök én ahhoz, hogy egy jogszabályra hívetkozom amelyik januárban lépett életbe és ez alapján nem a károkozó biztosítóját keresem fel, hanem a sajátomat, hogy  intézzen el mindent. Rövid tanácskozás és telefonálás után kiderül igényem jogos, de ehhez fizetnem kell tízezer forint kaukció. Értik én fizetek a biztosítónak, hogy a más által okozott kárt rendezzék? Nyugodtan olvassák el még egyszer. Én fizetek, Röhej.

Természetesen a pénzt nem lehet befizetni helyben. Ez logikus lenne.  El kell menni egy postára befizetni a csekket. Majd vissza.

Végre minden papír kitöltve, pénz befizetve, jöhet szemle. Azt gondolom itt már nem, érhet meglepetés. Itt ért a legnagyobb.

A sérülések a következők vonóhorog csatlakozóletört, lökhárító sérült, bal hátsó lámpabura megrepedve. Gondolom tiszta sor.

A szakértő megszakérti és közli, hogy a lámpabura nem most sérült meg. Mondom neki nem hát, tegnapelőtt, amikor a lökhárító és a csatlakozó is. Közli, hogy ez kizárt dolog és mindenféle szabad szemmel nem látható apró jelre hivatkozik, meg, hogy poros a bura. Mondom a poros bura is, megrepedhet, de apelláta nincs, nem veszi fel a kárlistára. Amikor a kárlistát alá kell írnom mellékelve oda, írom a megjegyzést, aminek természetesen nincs hely. Azaz, hogy a bura reped és előtte nem volt az. Patt helyzet gondolom én egy állítás egy másikkal szemben. De jő a lelemény a biztosító részéről, a szakértő hívja a főszakértőt, aki természetesen mikor kijön, már tudja mi a dörgés, és máris két állítás van, egyel szemben. Mit tehetek? Jelzik panasszal, élhetek. Gyanítom, ha megtenném előtte fizetni, kellene tízezer forintot, majdnem a fél bura ára, és gondolom egy fő-főszakértő, döntene.

Most itt tartunk. Belém jött egy autó mikor parkoltam. A rendszáma ismert. Mi több a rendőrség is tud a dologról. A kár engem ért, de eddig csak én fizettem. Ha türelmes leszek, lehet, hogy némi pénz is kapok. Mondom, LEHET.

Budapest, 2006. június 03.