Vadászkaland

  2010.07.18. 20:02

 

 

A férfi elbúcsúzott társaitól, beült a kocsiba és lassan kihajtott a kapun. Az óramutató közeledett az éjfélhez mikor végre hazaindult. A hétvégét barátaival töltötte. Mivel meglehetősen ritkán tudtak összejönni, ezért ezeknek a találkozóknak egy idő óta különös rituáléja alakult ki. Mindig másnál rendezték az összejövetelt és a rendező feladata volt, hogy kitaláljon valami egyedi programot. A mostani találkozót a vadászat tette különlegessé.

 

~~~

 

A rosszul kivilágított, hepehupás úton csak lassan tudott haladni, gondolati elkalandoztak. A tegnapi vadászat eseményeit idézte fel. Tudta, hogy barátja, tagja egy vadásztársaságnak, mert sokat dicsekedett vele, de hogy ezúttal ő szervez egy vadászatot, azt nem gondolta volna. Ennek komoly kockázata volt, hiszen a legtöbben gyakorlatlanok voltak, és engedéllyel sem rendelkeztek.

A férfi viszont jó céllövő volt, fiatal korában az MHSZ-nél versenyzett. És ha kicsit kitartóbb, ki tudja mire vihette volna, mert éles szeme, nagyon jó látása volt. A katonaságnál mindig ő volt a legjobb céllövő, gyakran részesült dicséretben. A tegnapi vadászat felvillanyozta, és elhatározta, hogy megújítja rég lejárt fegyverviselési engedélyét és csatlakozik egy vadásztársasághoz. A barátja biztos segítene és támogatná.

 

~~~

 

Ahogy az várható volt, a tegnapi vadászaton a társasság többsége nem lőtt semmit. A férfi barátja fél tucat apróvadat, két másik férfi egy-egy nyulat. Ő viszont a számtalan apróvad mellett egy szarvas gidát is elejtett, ezzel kivívva a társaság elismerését.

Még most is felgyorsult a pulzusa, ahogy visszaemlékezett a történtekre. Kilépett a tisztásra és megpillantotta a szarvastehenet, amint óvatosan a folyó felé lépdel, nyomában egy pár hetes gidával.

– Ez lenne az igazi zsákmány – gondolta magában. – Visszahúzódom az erdőbe, megkerülöm a tisztást és pont oldalba fogom.

Így is tett, lassan, óvatosan haladt nehogy zajt csapjon és megriassza a vadat. Jó tíz percig tartott, míg a sikerült a kívánt helyre érnie. Újból kilépett a tisztásra, de nem látta sem a szarvastehenet, sem a borját. Csalódottság fogta el. Már éppen visszafordult volna, hogy elinduljon megkeresni társait, amikor tőle jobbra, alig száz méterre kilépett a tisztásra a borjú. A férfit elragadta a vadász ösztön, érezte, hogy adrenalin szintje emelkedni kezd. Óvatosan emelte célzásra a fegyvert, hosszan célzott. Hangos durranás verte fel az erdő békés csendjét… A borjú felbukott és rúgkapálva, kétségbeesetten sírni kezdett. A panaszos sírásra kilépett a tisztásra a borjú anyja és riadtan nézte kicsinyét. Ösztönösen a vérző sebet nyalogatva próbált segíteni rajta.

– Mégis csak megvagy – gondolta a férfi és újra gondosan célzott. Meghúzta a ravaszt, de a vad megérezhetett valamit, mert az utolsó pillanatában megugrott. A lövés célt tévesztett, a golyó csak súrolta az állatot, amely riadtan megiramodott. Mielőtt eltűnt volna a sűrűben, megtorpant és a férfira bámult, majd egyetlen szökkenéssel bevetette magát a fák közé.

 

~~~

 

A gépkocsi kiért az országútra és férfi beletaposott a gázba.

– Egy óra múlva otthon leszek – mormogta magának. – Kellene valami zene – azzal bekapcsolta a rádiót és keresgélni kezdett az állomások között. Hirtelen felkapta a fejét és a fékbe taposott. Az úton egy kifejlett szarvas állt mozdulatlanul, és a közeledő autót bámulta. A férfi egy szempillantás alatt felmérte, hogy nem fog tudni megállni. Ösztönösen rántotta félre a kormányt, és ahogy elrobogott a megmerevedett vad mellett, a tudatába hasított a felismerés: az én szarvastehenem.

A kocsi széles ívben lerepült a jó két méter magas töltésről a mélybe. Hatalmas csattanással ért földet a gépkocsi, és bukdácsolva tovább pörgött. Végre megállt az autó, sötétség és csönd borult mindenre. A férfi az összepréselődött kocsiban ült, mindenhol üvegszilánk. Pokoli fájdalmat érzett, többre nem emlékezett, mert elveszítette az eszméletét

 

~~~

 

Tudatához tért, de ahogy megmozdult, érezte, hogy mindene fáj. Visszagondolt a balesetre, ahogy elszáguld a bénultan álló szarvastehén mellett. Mintha az állat szemrehányóan nézett volna rá. A sötétben megpróbálta kitapodatni kezét, lábát és megnyugodva konstatálta, hogy bár rendkívül fáj minden porcikája, legalább épségben van.

– Majd holnap az orvos tájékoztat hány bordám van eltörve – gondolta. – Világos lesz, megnyugtató orvosi ellátás, csak idő kérdése és rendbe fogok jönni.

A gondolatai kuszán kavarogtak és lassan újra álomba zuhant.

Hallgatta a főorvost és üvölteni lett volna kedve, de csak feküdt mozdulatlanul és érezte, hogy könny szökik a szemébe.

– Felfogta amit mondtam? – kérdezte az orvos.

– Igen! Kérem, hagyjanak magamra.

Hallotta az orvos és a nővér lépteit, majd kisvártatva az ajtó csukódását. Kinyitotta a szemét és a semmibe bámult, agyában az orvos szavai dübörögtek, majd a szarvastehenet látta, amint elrobog mellette, és végül a végtelen sötétséget.

Nem tudta meddig feküdt így, végül felült és megnyomta a nővérhívót.

– Segíthetek valamiben? – kérdezte e belépő nővér.

– Szeretnék kimenni – felelte a megvakult férfi.

 

 

 

Budapest, 2010. június 26.