Szeptember 30-ig meghosszabbították a Szépművészeti Múzeumban, egy távoli letűnt világ az Inka kultúra kiállítását. Meg vallom, és azt hiszem ezzel sokan így vagyunk, nem sokat tudok az Inka kultúráról. Ezért is gondoltam, hogy a kiállítás megismertet e nép dicsőségével és bukásával.

Aki látta az Apocalipto című filmet az némi betekintést már nyerhetett az Inka kultúráról. A film viszont egy barbár véres nemzetnek mutatja be az Inkákat.

Azt kell mondanom, hogy a kiállítás megtekintésével igen felemás kép alakult ki az Inka birodalomról. A kiállítás egy békés földművelő, halászó és vadászó népet mutat be nekünk.

De vajon mi az igazság?

A bemutatott anyag közel 3000 évet ölel át, időszámítás előtt 1200-tól az 1600-s évek végéig. Láthatjuk a vallási és kulturális szertartásaihoz használt eszközöket. Ezeket nézve egy békés és fejlett nép benyomását sugallja. Nem mintha nem említenék a vallási rituálé során rendszeresen bemutatott emberáldozatot. De ezt, mint mellékes körülményt teszi.

Lehet, tévedek, de valahol a kettő között van az igazság.

Gondoljuk csak el egy fejlet kultúrájú nép, amely nem ismerte a kereket, a pénzt, de még az írást sem. Magas szinten űzték a fazekas mesterséget, de nem létezett a fazekaskorong.

A hallatlan gazdagság egyfelől, és a mindennapos létér küzdés másfelől.

A kiállítás csak utalást tesz a legendás királyi aranykertre, amelyben egyebek mellett lámákat, különféle kultúrnövényeket ábrázoló életnagyságú arany- és ezüstszobrok álltak, már ha hinni lehet a legendáknak.

A testékszerek az egyszerű fa fülkorongoktól a díszes arany nyakékekig szinte mindent megmutat a kiállítás. 

Megismerhetjük az andesi kultúrára oly jellemző a szimmetria és a színek változatosságával felruházott napi használati eszközöket, arany és aranyozott ékszereket. Csodálatosan megmunkált és megfestett agyag edényeket, melyet fazekas korong híján formába sajtolva két fél részből illesztették össze, majd kiégetés után festették ki. A másik eljárás a kézzel történő formázás és a hurkatechnika melynek során agyaghurkákat raktak egymás mellé így építve fel az edény falát. Az Inkák fémfeldolgozása a színes és nemes fémekre korlátozódott. A vasérc megolvasztása technikailag megoldhatatlan volt a számukra. A fémek megmunkálására igen bonyolult eljárásokat alkalmaztak, és főleg hidegen történt a kialakításuk.

Ki ne ismerné a pánsíp jellegzetes hangját. Emellett  a csörgök, dobok, ütős hangszerekkel zenéltek, melyeket köbül, kagylóból, csontból, bambusz, vagy éppen állati bőr felhasználásával készültek. A húros hangszereket az európaik terjesztették el.

Ünnepi alkalmakkor a királyi udvarban gyakran mutattak be tragédiáikat és vígjátékokat. Az előadott darabok többnyire a királyt dicsőítő vagy családi történetek voltak. A színészek az előkelőségekből kerültek ki.

A kiállítás bemutatja a területi eltéréseket, az erdőben, a hegyekben, vagy a vékony tengerparti sávon élő emberek kultúrájában, egészen a fejlett Inka kultúra kialakulásáig. 

Az évszázadok során kialakult elvek, melyekben az egyes közösségnek rituálisan megszabott kötelezettségei voltak. Ezek közé tartozott bizonyos közösségi épületek, csatornák építése, kézműves készítmények, különféle javak szolgáltatása. A beszolgáltatott javakat, terményeket összegyűjtötték, majd pedig szétosztották a birodalom lakói között.

Amit hiányoltam a harcászati és hadászati eszközök bemutatása. A híres-hírhedt vallási rituálé bemutatása.

Ugyanakkor jól mutatja be az inkát és az előttük élő népek, mindennapjait, vallási és temetkezési kultúráját. A lélegzetelállító méretű piramisokat, mely számomra az tesz még csodálatosabbá, hogy ezeket a monumentális építményeket vályogtéglából építették. A kész építményre utólag vitték fel a jellegzetesen és monotonon ismétlődő dombormotívumokat, melyeket aztán rikító színekkel festették ki.

Az elhelyezett tárlók áttekinthetők és jól követhető a fejlődés egyes állomásai. A kezdeti Chacin kultúrából hogyan fejlődött ki az Inka kultúra. Ugyanakkor a kiállítás komoly hibájának tartom, hogy azoknál a tárlóknál, ahol az ismertető szöveg az üvegen kívül található szinte olvashatatlan, a rosszul kialakított világítás miatt.

Amikor 1532. november 16-án a spanyolok megdöntötték az Inka birodalmat és váltságdíj fejében szinte a birodalom teljes aranykészletét, elhurcolták, egyszer, s mint e népet is halálra ítélték.

A kiállításon szó sem esik a kipuról. Mi a kipú? Fentebb írtam, hogy az inkák nem ismerték az írást. A kipu egy adatrögzítő eszköz a számolás és az írás között helyezkedik el. Lehet, hogy a csomóírás szavakat is tartalmazott, de semmi esetre sem lehetett velük bonyolult írásokat rögzíteni, ezért írtam, hogy nem ismerték az írást, amit amúgy a kiállítás is így említ. Az inkák is adatrögzítésre használták, De ebben a tudomány sem egységes. És ha már itt tartunk említsük meg a Yupana számoló táblát amit mint feltételezik negyvenes számrendszerben működött.

Az Inka nép a spanyol hódításig egy minden külső támadást csirájában elfojtó nemzet volt, melynek uralkodója, valamit a vallási vezetők élet és halál urai voltak. Az arany a mindennapi élet természetes kelléke, és általánosan használt eszköze.

Érthető, hát, hogy egy fejlettebb harci technikával rendelkező erő minden ellenállást megtörve ragadta el az európai szemmel felbecsülhetetlen mennyiségű kincseket.

Az andesi kultúra nem volt felkészülve egy ilyen külső hatásra, és a spanyol hódítok rövid idő alatt mind önálló nemzetet, eltüntették az Inka népet.

Mi maradt meg az andeszi kultúrából?

Napjainkban is gyakran találkozhatunk a jellegzetes szimmetrikusan ismétlődő textilmotívumokkal.

Az ötvösök által alkalmazott motívumok ugyancsak fennmaradtak.

A jelenkor ásatásainak köszönhetőem pedig egyre több régészeti lelet kerül elő, hogy mind jobban megismerjük e hajdan volt virágzó kultúrát.