Büntetés?

Atya világ! Bőgni tudtam volna. Itt ültem a rohadt szobámban, mert apa bekeményített. Bence pedig nélkülem megy majd a buliba. Abba a buliba, ahol Kitti is ott lesz és tuti úgy fog rárepülni Bencére, mint légy a friss szarra. Ezt csinálja már hetek óta. Mindent elkövetett, hogy helyet cseréljen velem. De én ezt nem fogom hagyni. A múlt szombati bulin, amikor láttam, hogy folyton ott dong körülötte, félrehívtam és mondtam neki, hogy kikaparom azt a gyönyörűséges szemeit, ha nem száll le a pasimról.

Tudni kell, hogy fél éve jöttünk össze Bencével. Úgy érzem bejövök nála, az biztos, hogy nálam tíz pontos a pasi. Egész egyszerűen megőrülök érte. Nem bírnám ki, ha Kitti behízelegné magát, pedig erre minden esély megvan most, hogy szobafogságon vagyok és se buli se semmi egy hónapig.

Ami a legjobban meglepett, hogy apának és anyának is szimpi volt Bence. Nem ellenezték, hogy randizunk és azon sem ütköztek meg, hogy majd öt évvel idősebb nálam. Azt gondoltam, hogy imponált nekik, hogy a műszaki egyetemen tanul.

Valójában apa a matek karó miatt nem enged el sehova egy álló hónapig. Pedig megígértem, hogy kijavítom, de ő erre azt mondta ez a legkevesebb, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy egyesekkel fussak neki az érettséginek, ám a bünti maradt. Mi a fenét csináljak, ha nem értem ezt az átkozott trigonometriát, és még kevésbé a logaritmust. Divattervező akarok lenni és azt hiszem egy divattervezőnek teljesen mellékes mekkora a Gizai piramisok térfogata.

A lényeg, hogy délután kénytelen voltam felhívni Bencét és elmondani neki, hogy ma nélkülem lesz kénytelen bulizni. Éreztem a hangján, hogy nem is kicsit kiakadt. Azt mondta, hogy nagyon készült a szombat estére. Ez persze jól esett, mert úgy gondoltam, hogy miattam várta. Ugyan akkor egy szóval sem mondta, hogy akkor ő sem megy a buliba. Mikor letettem a telefont rögtön bőgni kezdtem. Az agyamban kusza gondolatok kavarogtak. Szinte láttam, ahogy Bence Kittivel táncol, és az a kis dög vonaglik neki, kelleti magát az apró topjában. Kihasználja, hogy szabad préda és megpróbálja az ujja köré csavarni. Az nem lehet, hogy négy teljes hétig ne lássam Bencét.

Az amerikai filmekben a lányok ilyenkor kimásznak az ablakon keresztül egy lapostetőre és lemásznak, vagy egy fán, vagy az erescsatornán. Kár, hogy ez itt kivitelezhetetlen. Vagy legalább is ipari alpinistának kellene lennem.

A gondolattól, hogy egy hónapig szobafogságra vagyok ítélve újra sírni kezdtem. Végig vetettem magam az ágyán, arcomat az egyik diszpárnába fúrtam és csak bőgtem. Végül álomba sírtam magam és csak a bejárati ajtó csengetésére riadtam fel. Mérges voltam, mert amig aludtam legalább nem kellett a szobafogságra gondolni, de ez az átkozott csengő ettől is megfosztott. Biztos apu vagy anyu egy ismerőse jött. Azok szoktam szombat délután berobbanni a lakás csendjébe.

Majdnem újra elszundikáltam, amikor kopogtak a szoba ajtaján. De én most nem akarok senkit sem látni. Na jó, Bencét igen, de arra semmi esély. Kikiabáltam, hogy nem vagyok itt, száműztek egy lakatlan szigetre.

Reméltem, hogy elmegy a kopogtató, de nem. Hallom, hogy nyílik az ajtó és bejön valaki. Mérges lettem mert érzem senkit nem tudok elviselni. Belefúrom az arcomat a párnába és azon gondolkodom, hogy üvölteni fogok, és akkor olyan dolog történt amire a legkevésbé sem számítottam.

Valaki Bence hangján szólalt meg. Mint a villám felpattanok és megpördülök. Hihetetlen, de Bence áll a szoba közepén. Rám mosolyog és csak annyit mond:

– Szia!

– Hát Te? – kérdezem és biztos nagyon buta képet vághatok, mert elemi erővel kezd nevetni.

– Mit hát én? – kérdez vissza.

– Azt hittem a buliba mentél – mondom neki.

– Nélküled? Nélküled mi a fenének mennék bulizni? Hogy azt a nyálgép Kittit ne tudjam levakarni magamról? – mire én, – nincs erre jobb szó –, hangosan röhögni kezdtem.

– Jó de még mindig nem értem, hogy kerülsz ide.

– Valamit csak csinálni kell – mondja nevetve. – Ha már bulizni nem megyünk. Miután elmondtad miért vagy büntiben eljöttem és beszéltem az öregeddel. Amúgy nagyon jó fej. Szóval megbeszéltem, hogy korrepetálni foglak matekből. Jövő héten minden nap eljövök és együtt tanulunk.

Én csak állok, mint a sóbálvány és megint nagyon buta képet vághattok, mert Bence újra nevetni kezdett.

– Na gyerünk elő a könyvvel és a füzettel.

– Most akarsz matekozni? – kérdezem, de közben azt gondolom, vele a matek is jó, és ha valaki nekem pár napja azt mondja, hogy szombat este matekot tanulok és még örülök is neki azt biztos őrültnek nézem.

Kopognak. Anyu jön be, Colát hoz, meg rágcsát.

– Hogy jobban menjen a tanulás – mondja mosolyogva. Bence pedig elmagyarázza a térfogat számitás lényegét. Nem engedi, hogy a bemagolt képletek alapján számoljam ki egy test térfogatát. Megpróbál rávezetni arra, hogy logikával állítsam fel a képletet. Mondja, de nem értem. Elmagyarázza újra, majd türelemmel elmondja harmadszor is, és lassan valami derengeni kezd. Kapok két szerinte könnyű, szerintem nagyon is nehéz feladatot és csoda történik, az egyik végeredménye jó, és a másiké is majdnem. Megmutatja, hol tévedtem.

Mielőtt elmegy azt mondja, hogy kitalálta mivel doppingoljon. Kapok holnapra öt példát és megígéri, hogy minden jó feladatot egy forró csókkal fog jutalmazni. Mivel ma csak az egyik feladat volt hibátlan „csak” egy csók a jutalmam, de a majdnem jó feladatért is kapok egy puszit. Az után mielőtt elmegy még egyszer megcsókol, de azt mondja ez nem matekért kapom, hanem mert csípi a burámat.

Most, hogy elment azon gondolkodom, de jó, hogy holnap is eljön és holnapután is, és azután is. Vagyis de jó, hogy büntiben vagyok.

Budapest, 2020. 02. 11.