Kiadó szoba

A fiú megállt a ház előtt, és szemügyre vette. Az egykor szebb napokat látott épület faláról málló vakolat alól a megszürkült téglák kandikáltak ki. Az ablakokat szegélyező stukkók fele hiányzott. Belépett a koszos fekete kapun és felment a második emeletre, megkereste a címben szereplő ajtót és becsengetett.

– Mi tetszik? – pislogott ki az idős nő a résnyire nyitott kisablakon.

– A kiadó szóba ügyében érdeklődnék.

– Kiadó szoba? Nekem nincs kiadó szobám.

– Nem ön özvegy Tóthfalusy Gedeonné? Ez nem az Örömvölgyi utca 47a. II. em. 4/b?

– Nem, én Irma néni vagyok. A férjem volt a Tótfalusy Gedeon.

– Akkor csak ön a keresett személy.

– Lehet, hogy én vagyok, de amióta a férjem meghalt, csak Irma néninek hívnak. A cím egyezik, de nekem van lakóm.

– Akkor minek tetszett feladni hirdetést? Talán tessék beengedni és akkor tisztázhatjuk a dolgot.

– Nem engedek be idegeneket a lakásomba. Honnan tudjam, hogy maga nem-e rabló?

– Tessék itt a személyim, és tessék nyugodt lenni, nem vagyok rabló.

– Azt mindenki mondhatja – felelte az idős nő, miközben elvette a fiú személyi kártyáját. Hosszasan hunyorogva nézte az igazolványt.

– Fiatalember, ezen a képen nem is maga van.

– Csókolom, tessék elhinni én vagyok, csak közben hosszabb lett a hajam meg a szakállam.

– Ez akkor sem maga, mert maga szemüveget visel.

– Igen mert közben sokat romlott a szemem.

– A képen nem is vörös a haja meg a szakálla.

– Irma néni, az egy fekete-fehér kép.

– Nem tetszik ez nekem – felelte az idős asszony, azonban a fiú legnagyobb meglepetésére mégis kinyitotta az ajtót és beengedte. Intett a belépőnek, majd a hatalmas előszobán átvágva kitárta a kétszárnyas ajtót és betessékelte. A korábbi tartózkodás helyébe egyfajta együgyű bizalmaskodás lépett.

– Tessék, foglalj helyet Ákoskám – azzal sarkon fordult és a vendéget magára hagyta. A fiút meglepte, hogy az előbb még oly’ tartózkodó asszony felügyelet nélkül magára hagyta. Kíváncsian mérte fel a szoba berendezését, mely a múlt század harmincas éveit idézték a fiúban. A súlyos mélyzöld brokátfüggönyök a kinti ragyogó napsütés ellenére, sötét, komor hangulatot kölcsönöztek a szobának. A szoba közepét egy hatalmas étkező asztal uralta. A hozzá tartózó négy székkel, őrizte egy letűnt kor titokzatos vasárnapi ebédinek emlékét. Az asztalon horgolt csipketerítő, amely igen csak nem illik hozzá. Igaz hasonló csipketerítő minden bútoron található volt. Még a székek háttámláján is apró csillag alakú remekmű díszelgett, melyet gondos kezek gombostűvel rögzítettek. A két ablak közötti térben egy szebb napokat látott, faragott díszeseit már csak nyomokban őrző íróasztal állt. Szegény asztal szégyenét csak növelte, hogy egy idő óta csak három lábon állt. Valamikor tán egy bankár vagy épp a bankigazgató ülhetett mögötte, mára szégyenszemre virágállvány funkciót töltött be. A szoba hátsó falán egy ütött-kopott üveges almárium állott. Az üvegek mögött egy bolhapiac becsületére váló kacat és minden bizonnyal értékes és értéktelen csecsebecsék halmaza. Megsárgul fényképen egy huszár tiszt, mellette egy szivarvágó, mögötte egy játék baba, festett porcelán fejjel. Szegény baba az idők viharában fél fülét elvesztette.

Nagyjából idáig jutott a szoba felmérésében, amikor nyílt az ajtó és az idős hölgy lépett be, így most a vendéglátóját vette szemügyre. A nőnek nagy karvaly orra volt. A fiú gyerek korában ilyennek képzelte el a vasorrú bábát. Ezen jót mosolygott. Vékony madárcsontú öregasszony beesett fogatlan szája még jobban kiemelte orrának méretét. Pongyolát viselt mely ránézésre viselőjével lehetett egykorú. Reszkető, ráncos kezében egy fakanalat szorongatott. A fiúnak az az érzése támadt, hogy olyan, mint egy ragadozó madár, aki áldozatára les.

– Ákoskám, de örülök, hogy hazajöttél! Kár, hogy Gedeon bácsi nincs itthon. Biztos örülne neked.

A fiú ijedten pislogott az idős nőre.

– Bocsánat, de az én nevem Sóvágó Bálint!

– Nem Ákos vagy?

– Nem! Én a hirdetésre jelentkeztem.

– Hoztam egy kis süteményt. Tudom, hogy szereted. Teavizet is feltettem. Mindjárt kész az is. Addig mesélj, mi újság van Joli nénivel? Szokott még járni Parádfürdőre?

– Bocsánat, de én nem ismerem a Joli nénit. Sóvágó Bálint vagyok, és az albérleti szoba miatt jöttem. Továbbá, ha a személyi kártyámat visszatetszene adni, azt megköszönném.

– Én nem ismerek semmilyen Sóvágó Bálintot. A hátsó szobát szoktam kiadni, ahol az Ákos lakik meg a Joli barátnőm, amikor nyaranta eljött. Olyankor az Ákos a középsőben alszik. Tudja a Joli barátnőm egy városban lakik Ákossal. A középsőt, azt nem adom ki, mert, ha szegény Gedeonom haza jönne, nem tudna hol lefeküdni. Itt meg ugye én alszom.

A fiú körbejáratta újra a szemét, megvizsgálta a többi bútort, de ágyat nem látott a szobában. Az idős nő felállt is kisietett a szobából. Az ajtóból azonban visszaszólt:

– Hozom a teát! Utána megmutatom a szobát kedves Bálint.

A fiú meglepődött, hiszen az idős asszony most először használta a rendes nevét. Amikor magára maradt vizslató szemekkel tovább pásztázta a szoba bútorzatát.

„Remélem a hátsó szoba bútorzata valamivel újabb keletű” – gondolta. „Hiszen itt a legfiatalabb bútor is a háromszor idősebb nálam. Ámbátor nem mindegy nekem? Tanulni mindegy hol tanulok, aludni lehet régi bútorok között is, másra meg nem kell a szoba.”

Nyílt az ajtó és az idős asszony kezében egy tálcát egyensúlyozva jött be. Letette az asztalra, majd visszacsoszogott az ajtóhoz és behúzta maga után.

– Parancsolj Ákoskám! És egyél a süteményből is. Ja persze maga nem Ákos. Na, nem baj azért csak egyen a süteményből. Én sütöttem. Engem Irma néninek hívnak. …és maga Béla?

– Nem Béla! Bálint! A személyi kártyámat visszatetszene adni? Aztán szeretném megnézni a szobát is.

– Ott van a személyije a süteményes tálcán. Én még ilyen személyit nem is láttam. Nekem olyan barna kis könyv van, nem egy lap, amire semmi nem fér fel. Lehet ez nem is igazi és maga mégis rabló.

A fiú óvatosan elvette a személyi kártyáját, és egy szalvétával a ráfolyt lekvárt törölgette. Miután végzett, hogy ne tűnjön udvariatlannak elvett egy süteményt a tálcáról, és majszolni kezdte. Várakozásával ellentétben a sütemény friss és igazán ízletes volt. Mielőtt eltette a személyit meglepetten látta, hogy egy vadidegen arc néz vissza rá. Solymárosy Ákos, olvasta a nevet.

– Jöjjön, megmutatom a szobát.

– Bocsánat, de ez nem az én személyi igazolványom – mondta a fiú és egyre kellemetlenebbül érezte magát.

– Nem baj, majd megkeressük kint a konyhában egy másikat. Van ott még egy pár.

Bálint nagyot nyelt, de nem szólt semmit, felállt és követte az idős asszonyt. Meglepetésére a másik szobában mely méretileg majdnem akkor a volt, mint az előző, mindössze egy vaságy és egy állófogas volt.

Az idős nő a fiúhoz fordulva intett.

– Jöjjön bátran – azzal kinyitotta a szemközti ajtót és belépett, onnan szólt vissza. – Ez lenne a kiadó szoba, természetesen van külön bejárata is.

Bálint belépett a szobába és a lába szinte földbe gyökerezett. A helyiség olyan luxusossal volt berendezve, amiről a fiú álmodni sem mert. A szoba hátsó részén egy óriási baldachinos franciaágy terpeszkedett. Előtte egy beépített yacuzzi, a vízben két gyönyörű fiatal lány lubickolt és Bálintra mosolyogtak.

– A lányok is a szoba tartozékai – mosolygott Bálintra Irma néni. – Tudod Bálintkám, én azt szeretném, ha az albérlőm jól érezné magát nálam.

– Az ott a fürdőszoba – mutatott egy ajtóra. – Mellette pedig a gardrób. A fiú körbe járatta a szemét a hatalmas szobán. Megállapodott a szeme a szoba oldalsó részén végigfutó bowling pályán, majd a másik oldalt lévő bárpultot nézte és az előtte lévő házi mozi berendezést a giga méretű 3D-s tévével. Az ajtótól balra egy tanuló sarok volt kialakítva. A fiú nagyot nyelt, majd szinte suttogva mondta.

– Azt hiszem, én nem tudom megfizetni ezt a szobát.

– Jaj dehogy nem. Meg fogunk egyezni. Eddig minden lakommal meg tudtam egyezni.

– Mégis mennyit tetszik kérni a szobáért?

– A pénz most másodlagos, lényeg, hogy otthonosan érezze magát kedves Bálint. Mikor költözik be?

– Nem is tudom, talán a jövő héten.

– Miért várna addig? Akár holnap is beköltözhet. Tényleg Bálintkám, maga mivel foglalkozik?

– Egyetemre járok – felelte a fiú. Mégis mennyi lenne a szoba bérlése?

– Jaj, hogy maga milyen türelmetlen, mondtam, hogy megegyezünk.  Mondjuk, legyen ezer forint.

– Ezer forint? Csak!

– Persze. Mondtam, hogy megegyezünk.

* * *

– Jó napot kívánok én az albérleti szoba ügyében jöttem.

– Maga az Bálintkám? De rég láttam.

– Bocsánat, de én nem a Bálint vagyok. Az albérlet ügyében jöttem, és a nevem…

Budapest, 2014. október,