Ugrás a semmibe

Mikor mondták mi vár reám

nem volt szavam, nem volt sehány.

Fanyar mosoly a végzetem,

vár már reám a végtelen.

Alattam a föld dübörög,

egy szűk börtönben csücsülök.

A világ szétesni akar,

és jön egy szédítő kanyar.

Vad akarat égbe emel,

homlokomra csókot lehel.

Már a felhők felett szállok,

s megvallom nagyon parázok.

Még nem tudom, mit remélek,

nem is kicsit, bizony félek.

Ülök a semmi peremén,

elveszett már minden remény.

Lelöknek, a mélybe vetnek,

ezer ördöggel kergetnek.

A végzet felé zuhanok,

vagy egy mesében suhanok?

A semmi közepén „állok”,

S mennyi szépség, amit látok.

Lágyan ringatózva minden oly más,

s eltűnt szívem mélyéből a nyomás.

Vár a mélység, erdők, mezők, rétek,

megéltem egy csodát, s lám még élek.

Pár perc őrület után megnyugvás,

Csodás élmény ez a tandemugrás.

Budapest, 2015. 07. 23.