Széttépett levél

Itt ez a levél, amit szerinted meg

kellett volna írnom, s amit nagyon vártál.

De a bánatom, ez a fájó gondolat nem

került papírra, pedig volt papír s volt penna.

Tudom nagyon vártad a levelet, de fogtam,

és mérgemben apró darabokra téptem. Hiába,

igen hiába bántasz, már lepereg rólam, s nem fáj.

Jaj dehogy nem fáj az igazságtalanság, de a szívem

lassan megkérgesedik. Az az árva levél pedig apró

darabokra tépve a szemétkosár mélyen végzi magasztos

küldetését. Bánt, hidd el bánt nagyon, ami történt,

de én hibámnak ezt nem vélem, bűnbocsánatodat

nem kérem. Ugyan miért is tenném? Nem vétkeztem,

nem éreztem, hogy mit hibámban rósz fel azt vétek.

Akkor az lenne tán a levegő vétel, vagy az éji alvás is?

Az bánt nagyon, jaj de nagyon, hogy míg én apró,

sőt nem létező vétkem óriássá nő, addig te ugyanazt

elkövetve, azt is nékem címezve, engem hibáztatsz érte.

De lásd! Jó tanuló vagyok… A leckét bebifláztam,

és a széttépet levél helyett meg tanítalak egy apró szóra.

Nem is szóra, inkább egy magasztos gondolatra, melynek

jelentése vezet a jóra, s mit, ha te is megtanulsz, akkor a

levél sem kell néked. Mond tehát kérlek…! De csak ha

őszintén mondod, s nem csak mondod, hiszed is. Akkor

biztosan segít! Mond tehát vélem, csupán ezt kérem,

mond ki hát szépen!

BOCSÁSS MEG NÉKEM.

Budapest, 2011. december 18.