Tivadar komótosan sétált a belvárosban. A későnyári délután melengető napsütése jóleső érzést keltett benne. Gondolataiban elmélyülve lépett be a Magyar utca 6-os számú kis házba. Felérve az első emeleten bérelt lakásba, belépett és levette a kabátját. A szobában az íróasztalhoz ült és lázasan rajzolni kezdett. Negyed órával később megérkezett Szvetics Emil, Tivadar közvetlen munkatársa és barátja. A férfi izgatottan várta a jövevényt, mert amit mutatni akart neki, gyakorlatilag megoldani látszott azt a problémát, amin közel öt éve dolgoztak.  

- Na, végre, gyere, mutatok valamit!

- Mi olyan sürgős? - nézett Tivadarra kérdően Emil.

- Azt hiszem megtaláltam a megoldást. Azzal, az asztalon heverő füzetet Emil elé húzta és magyarázni kezdett. A bonyolult rajzok, amiket Tivadar hosszasan magyarázott Emilt nem igazán győzték meg.

 -…és gondolod, hogy ez működni fog? - kérdezte a másik férfi.

 - Meggyőződésem, hogy ennek működni kell - vágott a szavába Tivadar.

 - Istvánnak mutattad már?

 - Nem! De üzentem neki, és remélem hamarosan ő is itt lesz.

 - Nézd Titi! Megmondom őszintén, nem tudom, hogy amit elmondtál az működőképes-e. Én ilyen megoldással még nem találkoztam. Nagyon tetszik, és ha valóban úgy van, ahogy mondod, az új korszakot jelenthet. Ha Istvánt meggyőződ én se mondok nemet, mert azt azért lásd be, nem kevés pénzről van szó.

Váratlanul megcsörrent a bejárati ajtó csengője. Emil sietett ki és engedte be a jövevényt, miközben izgatottan számolt be az újonnan érkezőnek.

 - Gyere István, Titi azt állítja, hogy megtalálta a megoldást.

 - Nem csak állítom, hanem ha beszerzzük a szükséges anyagokat, összeállíthatunk egy kísérleti darabot - felelte a Tivadar a két belépőnek. István leült és figyelmesen tanulmányozta a rajzokat, miközben hallgatta társa magyarázatát.

 - Valóban nagyon újszerű és meghökkentő Tivadar megoldása - állt fel István. Azt kell mondanom, hogy minden jel arra utal, hogy a rendszer működni fog. Elképzelhető, hogy karácsony előtt beinduljon a hálózat?

 - Na, az azért nem - válaszolt Tivadar. Talán december vége, január eleje táján, ha minden jól megy. Azt hiszem legjobb, ha nekilátunk és felosztjuk a feladatokat.

A három férfi késő estig dolgozott. Kigyűjtötték, hogy milyen anyagokra lesz szükség, majd felosztották, ki mit szerezzen be.

 

A rákövetkező hetek lázas munkával teltek. Miután sikerült beszerezni minden szükséges anyagot szinte reggeltől estig dolgoztak. Különösen Tivadar űzte, hajtotta magát, mint egy megszállott. A megfeszített munkának meg is lett az eredménye. Ahogy Tivadar jósolta január első hetében elkészült a berendezés. Áhítattal állták körbe, nézték, ahogy a napfény játszadozik a sima acélvázon.

 - Tudjátok, most már bátran ki merem jelenteni, hogy korszakalkotó dolgot hoztunk létre.

 - Titikém, most már én is így gondolom - mondta Emil. Majd kérdőleg fordult barátjához.

 - Főnök, mikor kezdjük a próbaüzemet?

 - Emilkém ne főnöközz, tudod, hogy mennyire utálom. De ha már rám aggattad ezt a címet, akkor azt mondom, a héten fújjunk egyet, és hétfőn kezdjük élesíteni a rendszert. Tivadar ugyan remélte, hogy két társa elutasítja a pihenőt, de a két férfi örömmel bólogatott.

A következő hét hétfőjén megkezdték a berendezés üzembe helyezését. A próbák során Tivadar feleségét kérték meg, hogy segítsen. Az asszony először megijedt a feladattól, de hamar belelendült és a végén már ő adott tanácsokat néhány beállításnál. Eközben város szerte reklámozták, és előfizetőket toboroztak, ahogy ők elnevezték a telefonhírmondóra. Február elejére össze is jött közel száz előfizető. István és Tivadar szerződést kötött a Postával, így február elején minden készen állt a kezdéshez. Végül a három férfi, február 15-re tűzte ki a kezdést.

 

Tivadar és felesége már nyolc órakor megérkeztek, de nem sokkal később István és Emil is befutott,  továbbá néhány meghívott vendég, a műszaki és gazdasági élet, jeles személyiségei. Azután Emil és egy technikus elviharzott, hiszen nekik még időben oda kellett érni a Vigadóba. Még egy utolsó próba, hogy minden rendbe legyen. Tivadar telefonon ellenőrizte, hogy a két jeles férfiú megérkezett-e. Fél órával a kezdés előtt, minden készen állt. A hátralévő idő egyre növekvő idegességben telt. Tivadar felesége feszülten fel alá járkált. Az óra olyan lassan vánszorgott előre, hogy Tivadar a körmét rágta. Tíz óra előtt két perccel Tivadar mindenkit kitessékelt a stúdiószobából, át szomszédos technikai helységbe, még utoljára néhány nyugtató szót suttogott felesége fülébe majd ő is követte a többieket. Magában visszaszámolt, majd az üvegfalon keresztül megadta a jelet feleségének.

 - Köszöntöm kedves hallgatóinkat. 1893. február 15-e van. Önök a Budapest székesfővárosi Telefonhírmondó első adását hallják. - hallatszott a vezérlőpult hangszóróiban. Kedves hallgatóink, kapcsoljuk a Vigadót ahonnan közvetítést sugárzunk.

A férfi hallgatja az éteren keresztül felesége hangját, és magában ujjong. Sikerült, megcsináltuk. A jelenlévők nem győztek ámuldozni. Folyamatosan csörög a telefon és jönnek a gratulációk az előfizetőktől.

A közvetítés végeztével Tivadar felesége elbúcsúzik a hallgatóktól, még bemondja, hogy holnap ugyanebben az időben jelentkeznek. Tivadar kikapcsolja a berendezést, de ekkor már mindenki körülötte tolong, hogy elsőnek gratuláljon. Kisvártatva befut Emil és a technikus. A két barát egymás nyakába borult. Emil nagyot sóhajtva mondja:

Tivikém történelmet csináltunk, és ez a főleg a te érdemed.

 - Gyerekek, itt nincs én érdemem, meg te érdemed, ez csapat munka volt.

 - Na azért én érzem, hogy százegynéhány év múlva is a te nevedre fognak emlékezni. Én pedig nagyon büszke vagyok, hogy részese lehetem ennek a sikernek. Persze addigra biztos sokkal fejlettebbek lesznek ezek a berendezések, de ez az első.

 - Hol leszünk mi már százegynéhány év múlva drága Emilkém - nevette el magét Tivadar felesége, Tivadarra kacsintott majd a jelenlévők felé fordult és félig nevetve mondta:

 - Köszöntöm kedves hallgatóinkat. 2009. február 15-a van. Önök a Budapest székesfővárosi Telefonhírmondó jubileumi adását hallják. 1893-ban ezen a napon sugároztuk az első adásunkat a pesti Vigadóból. A jelenlévők nevetve tapsolják meg az asszonyt.

Puskás Tivadar a feleségéhez lép, átöleli és nem törődve a jelenlévőkkel, hosszasan megcsókolja az asszonyt.

 

 

Budapest, 2009. február 15.