Romák
2005.01.15. 15:12
Egy szegedi újságírónő tollából
Kedves Barátaim!
Bár a téma korántsem hálás, én mégis írnék róla egy kicsit. Természetesen a kérdést mindenki maga ítéli meg a saját belátása szerint, de azt hiszem amiről szó lesz, az egy nagyon a napi életünkhöz tartozó dolog. Tudni kell rólam elöljáróban, hogy édesapám orvos. 15 évvel ezelőttig 3 roma falu körzetiorvosa volt, így van rálátási és összehasonlítási alapom is. Tapasztalataim szerint a roma kérdés nem olyan egyszerű, mint amilyennek a politikusok, és az ezzel foglalkozó szociológusok beállítják( tisztelet a kivételnek). Egy alföldi, egy északi, és egy szlovákiai roma közösséget borzasztó szakadékok választanak el intellektuálisan, és hagyományok szerint is. Konkrétabban.... Életem legnagyobb megdöbbenésére tavaly került sor, egy kis szlovákiai faluban, amit Nagy Idának hívnak, ottani nevén Velka Ida. Soha olyan mértékű passzivitást, elhagyatottságot, igénytelenséget nem tapasztaltam sehol mint ott. Maga a kosz, és a közöny még nem is annyira rémísztő, mint maga az a tény, hogy képesek nyáron a kövesút közepére kifeküdni meglett emberek teljesen meztelenül napozni! Ezt a világ legtermészetesebb dolgának veszik, nem lévén tekintettel a többi falusi emberre. Azon már meg sem botránkozom, hogy magától értetődően másznak fel a kerítésre leszüretelni az egész évben dédelgetett szőlőtőkék terméseit, és a meggyfa is áldozatul esik fényes nappal, amikor a háziak otthon vannak. Ugyanakkor Magyarország sem marad el. Északon a romák alapvető joguknak érzik a segélyek folyósítását, és a pénz megérkezése előtt már jogot formállnak arra, hog gyönyörű városain, és főutcáink nagyját elfoglalják, postásainkat fenyegetve. Mint az elején említettem, vannak ellentétes példák is, és itt most ezeknek adok helyet. Egy kis roma faluban nőttem fel, mint orvosgyerek. Soha, de soha sérelem nem ért amíg ott éltem, ha igen, az sem tőlük származott. Nem volt közöttük munkanélküli, aki nem kapott munkát, az libákat tépett, tömött, kaszálni ment napi bérért, vagy a péknél takarított. Mindenkinek megvolt a maga helye. Az osztálytársaim tiszták! voltak (21-ből 17 roma volt), és nem volt bukott közöttük. Küzdöttek. Mind a megítélés , mind a rájuk kiszabott sors ellen. Itt egy nagyon kedves történet, ami valahol szörnyű, de tanulságos. Mivel ez a rendszerváltás előtt, és közvetlen alatta volt, országunkban a banán és egyebek nem voltak kaphatóak. Félévente kapott minden család 1 kilót. Volt egy vajda, akinek a gyerekei már abban az időben angolt tanultak, és gyönyörűen zongoráztak. A testvérem és én akkor ettünk déligyümölcsöt, ha ők szereztek, és komolyan mondom, életem egyik legszebb percei voltak! Örömet vittek a gyerekkoromba, és azt sem felejtem el, amit egyszer ez az ember mondott nekem, ami szó szerint így szólt: Nem az a fontos, hogy az ember honnan jött, hanem az, hogy mivé válik, és azt hogyan éri el.... És napjaink...... Ma volt egy csodás találkozásom...Egy roma hölgyel, aki ügyvéd...Csodálatos ember, és csodálatos anya....Majd megjött a férje, akinél feketébb romát talán életemben nem láttam, és előzékenyen felajánlotta, hogy a 4 oldal angolomat lefordítja, hogy addig is haladjak a munkámmal...5 nyelven beszél... Szóval...az a fene ette nagy szakadék... Gondoljatok csak bele. Nekik is vannak hagyományaik. De miért ne finomodhatnának a mieinkhez? Talán ha jobban odafigyelünk rájuk, és lehetőséget adunk nekik, ha jól megválogatjuk őket, és kiemeljük az arra érdemeseket, mennyivel jobb világot tudunk mind magunknak, mind nekik biztosítani! Csupán annyi kellene, hogy a tanárok az iskolákban találják meg a kiaknázatlan lehetőségeket, és segítség a roma gyerekeket...nem lesz mind egyetemi tanár, de a figyelemtől, terelgetéstől talán jobb emberré válik...és ha nem? Lelkünk rajta...mi megpróbáltuk...De legalább tettünk valamit az előrelépésért..:-))
Szeged, 2005. január, Barta Edit
|