A férfi lassan megmozdult, átfagyott tagjait dörzsölgette. Gondolataiban a régmúlt karácsonyok emlékei kavarogtak.

A meghitt gyerekkori karácsonyok, amikor a nagy barna mackót, vagy a villanyvonatot kapta. A későbbi éveken, amikor már felnőttként saját családjával ünnepelt.

A kislánya földöntúli boldogsága a játék baba, vagy a bababútor láttán.

Istenem, hogy tudott örülni, és mennyire szeretett hozzá bújni, gondolta a férfi. Mennyire apás volt.

Már régóta nem várta a karácsonyokat, sőt egy idő óta egyenesen gyűlölte.

A válása utáni magányos karácsonyokra sem szívesen gondolt. Amióta pedig az utcán tengette életét gyűlölt minden ünnepet.

 Ez a hatodik karácsony, amit hajléktalanként az utcán élt meg, és számára csak az emlékek maradtak.

Megszokta a számkivetettek és megvetettek életét. Először még zavarta egy-egy szánakozó adomány elfogadása, mára azonban a teljes közönyösség és beletörődés vált az életszemléletévé.

A telet nem szerette a hideg miatt, a többi évszakok elfogadhatóvá váltak. A lényeg, hogy legyen egy kis ennivaló és néha-néha valami innivaló.

 Az ital az, jó. Elbódít és segít elfeledtetni a kilátástalan helyzetet.

Ismét érezte a csontokig hatoló hideget. Felnézett az égre, és úgy gondolta 10-11 között lehet az idő.

Elhatározta, hogy minden ellenérzését félre téve elmegy a menhelyre ebédelni.

Nem szerette a menhelyet. Nem tudta meghatározni az okát de nem szerette.

Felkelt a kartonpapírból és egyéb, mások által rég kidobott holmikból készített vackáról és összeszedte egy nagy szatyorba a holmiját. Lassan csoszogva megindult a menhely felé.

A menhelyen jó meleg, néhány ismerős sorstár barátságos köszöntése, és ünnepinek éppen nem nevezhető ebéd fogadta.

Az ebédosztó mikor rá került a sor megkérdezte tegnap este miért nem jött, hiszen sült hús volt és még egy szelet sütemény is.

A férfi csak megrántotta a vállát, de nem válaszolt. Az ebédosztó, mint egy kárpótlásul két kemény tojást adott a főzelék mellé.

A leves meleg és sós volt. Más jót nem igen lehetett elmondani az ételről.

A főzelék íztelen volt, ráadásul nem is szerette. De meg kell enni, mert szüksége van az energiára. A férfi lassan evett és minden falatot jól meg rágott.

Nem volt miért sietni. Régóta nem volt miért sietni.

A két tojást a végére hagyta, majd gondolva a holnapra is csak az egyiket ette meg. A másik kemény tojást egy kétes tisztaságú zsebkendőbe csavarta és a szatyorba rejtette.

Amikor kifelé indult meglátta a menhely vezetőjét. Nem akart vele találkozni, mert tudta, hogy megint rá kezdi, hogy miért az utcán tölti az éjszakát.

Szerencséje volt, mert megállították a menhely vezetőjét. A férfi kihasználva a helyzetet gyorsan távozott.

Az utcán csoszogva megindult a körút felé. Azt gondolta karácsony lévén az emberek talán adakozóbbak. A szokott helyére ment. Igaz nem a legjobb hely volt a körúton, de néha egészen jó kis pénz összejött.

A forgalom hullámzó, de inkább gyér volt. Ennek megfelelően a kocsiból kinyújtott forintok is igen kevés összeget adtak ki. Már sötétedni kezdett és alig több mint négyszáz forint gyűlt össze. Megvárom, amíg teljesen besötétedik gondolta a férfi, azután elmegyek. Sok jó már úgy sem lesz.

Ahogy csoszogott a kocsik között látta, hogy a következő autó ablaka leereszkedik és egy kéz az alamizsnát, nyújtja. Óda csoszogott, hogy elvegye a pénzt.

A férfi és a sofőrülésen ülő nő tekintete egyszerre találkoztak. Mindketten megkövülve nézték a másikat.

Apa? Csúszott ki önkéntelenül a nő száján a kérdés. Kislányom! Dadogta a férfi zavartan.

A lámpa zöldre váltott de a nő nem indult el. A két ember zavartan megmerevedve nézte egymást.

Anya miért nem indulsz már. Csivitelte a hátsó ülésen ülő arany szőke hajú kisfiú.

Drágám valami baj van? Kérgezte a nő mellett ülő férfi is.

A hátsó kocsik előbb bősz dudálásba kezdtek, majd szép sorban ki kerülték a zöld lámpánál veszteglő kocsit.

A nő vissza rakta a fémpénzt a tárcájába, hosszasan kotorászott benne majd a férfi kezébe nyomott két papír bankót.

Az ismét zöldre váltó lámpánál visító kerekekkel indítva vadul elszáguldott az autó.

A férfi a kezében lévő két darab ötezrest nézte, és szeme meg telt könnyel.

Először könnyezett amióta az utcán él, és először érezte, hogy megalázták.

2004. december, 25.                                     ML