Mint felvert dunyhák, úgy dagadnak az égen,

óriások szétszórt felhőtakarói.

Kék égi lepedőt szél cibálta félre,

s hihetnénk azt is, hogy mindez valódi.

Rügyekből új ruhát készített a nyárfa,

ágai közt borzas tollú madár  pihen.

Trillával serkenti munkára a párja,

hat fióka tátod, megállás hát nincsen.

Méhecske csókjától, szirmot bont egy rózsa,

a vőfély is ő lesz a virágok nászán.

Nektár fizetségét a kaptárba hordva,

propolisz rejti majd biztos téli álmát.

Tavaszi napfényben arcomat fürdetve,

nézem a kopár sziklán táncoló napot.

Vakító fényével könnyet csal szemembe,

nagyon vártam jöttét, boldogan sóhajtok.

Budapest, 2008. március 11.