Sándor befordult a sarkon és lassú léptekkel keresztül vágott a téren. Lába alatt ropogott a frissen hullott hó, de a hideg ellenére sem fázott. Magasszárú cipő és három zokni volt rajta, két melegítőnadrág és fölötte egy szürke több helyen is lukas vászonnadrágot viselt. Felül is több réteg kalandos úton hozzákerült ruhaneműt viselt és legfelül egy szemmel láthatólag két számmal nagyobb ütött-kopott kabátot, a fején ódivatú fülessapkát.
Sándor negyvenes éveiben járó férfi volt. Sovány szívós felépítésű. Feje tetején kopasz volt és csupán körbe egy keskeny csík marad hajdan volt sűrű hajkoronából. A hiányzó szőrzetet, kényelmi és lustasági okokból szakáll pótolta. A férfi majdnem egy évtizede élt az utcán, és bármily meglepő a hosszú idő ellenére makkegészséges volt.
Mikor nekivágott a nagybetűs életnek nem szövögetett nagy terveket. Család, gyerekek, egy normális lakás, ez volt az életcélja. Tanulni nem szertett és nem is igazán volt jó tanuló soha. Szakmát sem szerzett. Megfordult néhány helyen, mint segédmunkás, majd legvégül a MÁV-nál helyezkedett el. Itt ismertem meg a későbbi feleségét, családot alapított, és vasúttársaság segítségével egy takaros kis lakást is sikerült venniük. Szépen éltek a feleségével, sorba jöttek a gyerekek, két fiú és egy lány. A férfi nem is kívánt többet. Mondhatni, elégedett volt a sorsával.
Aztán egy leépítési hullám során neki is felmondta, új munkahelyet pedig nem talált. Inni kezdett, megromlott a házassága, amely végül váláshoz vezetett. A bíróság a feleségének ítélte a lakást. Sándor albérletbe költözött, de a pénz hamar elfogyott. Ekkor került az utcára.
Azon gondolkodott, hogyan tünteti el lábnyomait a friss hóban a feljárónál? Szokásos napi útjáról tartott „hazafelé”, kezében minden vagyonával, ami egy tasco-s szatyorba volt belegyömöszölve. Soha nem hagyta el a szatyrot, bár biztos volt abban, hogy éjszakai szállásán sem tűnne el. Egy sorstársával osztozott a padlástéren, melyre véletlenül talált rá. A házban jómódú emberek laktak, és ami fontos igen ritkán jöttek fel a padlásra. A feljárást rajta kívül csak István ismerte, így nem kellett attól félni, hogy mások is befészkelik magukat. Mikor meglelte a padlásfeljárót István már ott élt. Első alkalommal heves szóváltás alakult ki közöttük, mert István féltette a birodalmát. Ennek ellenére kénytelen volt beletörődni Sándor érkezésének, mivel ha nagyobb cirkuszt csap, és a semmit sem sejtő lakók megneszelnék ottlétüket, mindkettőjük szűrét kiteszik. Ezt követően István és Sándor megosztozott a padláson, ami nem volt nehéz feladat lével hatalmas terület volt. Az idők folyamán egy tartózkodó barátság alakult ki a két férfi között, de egy láthatatlan vonal mindig maradt melyet nem léptek soha át. Ennek lassan másfél éve.

Aztán István pár nap óta feltűnően idegesen kezdett viselkedni, majd három napja eltűnt, pedig azelőtt soha nem fordult elő, hogy a férfi estére ne jött volna haza. Reggel Sándor úgy döntött, hogy megpróbálja felderíteni mi történt a másik férfivel, és délben egyik hajléktalantársától meg is kapta a választ. István két napja meghalt. Több késszúrás végzett vele. A férfit megrázta a hír, de hamar túl tette magát a dolgon. István gyakran mondogatta, hogy a hajléktalanoknál a halál a büntetésük befejezését jelenti. Ilyenkor télen szinte hetente volt egy-két ember, aki megfagyott. Az se volt ritka, hogy nem természetes hallállal fejezi be egyik másik szerencsétlen a földi pályafutását.
- A te büntetésed véget ért barátocskám – mormogta magában Sándor. Vajon miért találtak meg a pengével? Nem hiszem, hogy bárkivel is összeakaszkodtál volna. Nem az a fajta voltál. Akkor meg miért?
A tér végén a letört egy jó nagy ágat egy ágas bogas bokorról, hogy majd azzal tüntesse el a friss hóban a nyomait.
- Még csak az kellene, hogy valaki felfedezze a feljárót - mondta miközben önkéntelenül nyelvét is kinnfelejtve gondosan felsöpörte a friss havat maga mögött egészen a feljáróig. Pont most, mikor egyedül birtokolhatom. Talán még István holmijában is találok valami használható dolgot. Körbenézett, hogy nem jár-e arra valaki és mivel senkit nem látott, felmászott a vaslétrán, mely látszólag a szomszéd hát lapos tetejére vezetett. Félúton egy keskeny párkány volt, Sándor átlépett a párkányra és mivel azt is vastag hó takarta, óvatosan, hogy meg ne csússzon, valamint a kapaszkodókat használva melyet István és ő helyeztek el a nagyobb biztosság kedvéért, végig ment a párkányon. Bekanyarodott és bemászott a ház padlás előterébe vezető ablakon. Elővette a kulcsát, kinyitotta a padlásajtót majd gondosan bezárta maga mögött. Sándor, Istvántól kapta a kulcsot. Azt megelőzően a belső udvaron lévő jóval keskenyebb és veszélyesebb párkányon kellett tovább mászni, és egy tetőkibúvón jutott be a padlásra. Azt, hogy István honnan szerezte a kulcsot, nem tudta, nem is nagyon érdekelte. A férfi ledobta a Tescos szatyrot, kirámolt belőle a vacsoráját, kenyeret, párizsit és egy kis üveg pálinkát. Villanyt nem gyújtott, bár Istvánnal mindkettőjük vacka felett lámpát szereltek fel és dugaljat is csináltak, azaz István csinálta Sándor csak asszisztált hozzá. Nem értett az elektromossághoz és félt is az áramtól. Arra viszont vigyáztak, hogy ne sokat használják. István mindig hajtogatta, hogy nem szabad, hogy a házbelieknek feltűnjön a fogyasztás, mert csak baj lehet belőle.

Nekilátott a vacsorájának, de fejében ott motoszkált a gondolat, hogy István minden holmija az övé lett.
- Meg kellene nézni - mormogta magában, de valami visszatartotta. Megeszem a vacsorámat, aztán átnézem mit hagyott itt a vén csavargó - de tudta, hogy ez csak ürügy, amivel elodázza azt, amire pedig azóta vágyott, hogy megtudta társa sorsát. Az azonban, hogy valaki leszúrta Istvánt kimondatlanul is megrémítette.
Végül csak nem tudott ellenállni kíváncsiságának és miután lenyelte az utolsó falatot, kezében a pálinkás üveggel lassan, óvatosan közelített István vackához. Felkapcsolta a kis sarkot bevilágító villanyt. Sándor amióta a padláson lakott egyszer sem volt még ilyen közel a másik férfi holmijához. Visszafojtott izgalommal nézte át a másik férfi által hátrahagyott holmit. Egy vastag dunyha és egy lószőr matrac szolgált ágynak. Mögötte egy ócska éjjeli szekrény, benne apróságok. Egy ládában viseltes, idejétmúlt ruhaneműk hevertek. Egy apró dobozban néhányezer forint. Ennek igen megörült Sándor, ahogy az elemes rádiónak is. Egy szatyorba pornóújságokat talált. Nézegette a képeket és érezte, ahogy férfiassága megkeményedik. Tovább kutatott, de egyéb értéket nem talált. Azonban mikor a huzat nélküli párnát felemelte azonnal érezte, hogy valami van a párnában. Kitapogatta, és érezte, hogy egy szatyor van elrejtve benne. Ahogy jobban megvizsgálta akkor látta, hogy a párna oldalán a varrás friss. Könnyedén felbontotta a varrást és bekukucskált a huzat alá. Jól sejtette egy nylon szatyor volt két szivacs között. Kivetette a szatyrot, szétnyitotta a száját és azon nyomban felkiáltott meglepetésében. A szatyorban egy halom húszezrez pénzköteg sorakozott katonás rendben. Sándor első pillantásra megállapította, hogy több tízmillió forint van a szatyorban.
- Úr Isten mit csináljak? Azoknak a késszúrásoknak biztos köze van ehhez a pénzhez. De vajon a szurkáló, megtudta-e amit akart? Jaj de jó, hogy eltüntetem a lábnyomokat. Holnapra biztos elolvad a hó. Jaj mit csináljak? - fogta a fejét Sándor és az üvegben lévő jó egy deci pálinkát egy húzásra kiitta.
Lekapcsolta a villanyt és visszament a saját vackára, lefeküdt a matracra és a mellére tette a szatyrot.
- Ezzel a pénzzel helyre tehetem az életem. Lakást vehetek, talán még egy kisebb vállalkozást is el tudnék indítani. De ez a pénz biztosan sáros valamiért. De miért? És egyáltalán, Hogy jutott ennyi pénzhez?
Érezte, hogy nagyon ideges és fejébe kusza gondolatok keringtek. Megpróbált elaludni de túlságosan zaklatott volt. Mikor pirkadni kezdett felkelt és összeszedte holmiját. A szatyrot egy zsineggel a nyakába kötötte a pulóvere alatt és a mellénél is, átkötötte. A kabátot begombolva fel sem tűnt, csak annak, aki ismerte, hogy hirtelen milyen testes lett.
Miután végzett gondosan mindent úgy helyezett el István vackánál, ahogy előző nap találta. A sajátjából minden személyre utaló dolgot a Tescos szatyorba rakott, majd nagy körül tekintéssel hagyta el a padlást és gondosan ügyelt arra, hogy ne hagyjon maga után semmi nyomot.
Egész nap a városban kószált, lehetőleg olyan helyen, ahol nem akad össze valamelyik cimborájával. Késő délután indult hazafelé. A térhez érve, a szürkületben látta, hogy a tér közepén két alak álldogál. Megdermedt. Mi van, ha az István szállása után kutatnak? Akkor rólam is tudnak. Nem mehetek haza, mert biztos figyelik a helyet. Ezek előtt nincs titok, mindent kiszimatolnak.

Elgémberedet tagokkal, átfagyottan ébredt. Éppen csak pirkadt és nagyon hideg volt, és a hó újra elkezdett hullani. Összekapart egy kis havat és azzal mosta le az arcát. Gondolkodni próbált. A pénzt biztonságba kell helyezni! – gondolta magában. De amíg nem tudok, egy megbízható dugi helyet, addig magamnál tartom. Valahol meg kellene melegedni, ahol nem ismer senki. Sándor egész nap a városban kószált, néha-néha ült le csak egy padra, de pár percnél tovább nem időzött sehol. Fejében egész nap zakatoltak a gondolatok. Minden rászegeződő tekintetben azt kutatta vajon, nem István nyomait kutató emberek találtak rá? Estére teljesen kimerült volt. Azt tudta, hogy a menhelyre nem megy aludni, de hol aludjon? Végül jobb híján úgy döntött visszamerészkedik a padláson lévő vackához. A térhez érve a saroknál megállt is kikukucskált. A téren, ahogy tegnap, most is ott álldogált a két alak. Sándor megdermedt. Nem tudta eldönteni, hogy a kutyájukat sétáltató környékbeliek, vagy valóban István nyomait követve jutott el ide a két idegen, akik akár rá is várhatnak? Nem, mert átvágni a téren, helyette megkerült két háztömböt, hogy így jusson el a biztonságot adó padlásához. Mikor a második háztömbnél befordult a sarkon szinte egy vonalba azzal a hellyel, ahol feljuthatna a padlásra, a téren látott két alak sétálva beszélgetett. Mivel igen csak szürkült és a két ember meglehetősen messze volt, nem látta az arcukat, de azt tudta, ma sem a padláson fog aludni.
Megfordult és elindult, hogy biztonságos éjszakai szállást keressen. Végül csak ott kötött ki, ahol az előző éjszakát is töltötte. Behúzódott a sarokba és leült a földre.
Nem szabad elaludnom, mert megfagyok – gondolta, de mivel egész nap megállás nélkül talpon volt, nem tudta a szemhét nyitva tartani. Tett ugyan néhány erőtlen kísérlet de a feje mindannyiszor bakkant és az álom jött, csak egyre jött.
Rettenetesen fázott, de a kimerültségtől hamar álomba merült. Álmában a pénzből vásárolt lakásba költőzött éppen. Elegáns ruhát viselt, és azt tervezte új barátnőjével, hogy miképpen fogja beindítani a vállalkozását.

A mentőautó lefékezett a rendőrségi kocsi mögött, az orvos kiszállt és a földön fekvő férfihoz ment. A mentős rövid vizsgálat után az ügyeletes rendőrhöz fordult.
- Meghalt. Teljesen kihűlt. Nem értem miért nem ment a menhelyre? – mondta, miközben kigombolta a férfi kabátját, hogy alaposabban megvizsgálja és meglepetten látta a férfi nyakába kötött nylon szatyrot. Leoldotta és az ügyeletes rendőrrel szinte egyszerre pillantottak bele a szatyorba. Meredten nézték a koldus szatyrában sorakozó bankjegykötegeket.

Budapest, 2008. február 19.