Lépteim kopognak az utca kövezetén,

Utam végcélja te vagy, s néked meg én.

Mikor hozzád megyek, a boldogság vár,

Kint vihar tombol, de a szívemben nyár.

Szavak sem kellenek, csupán egy pillantás,

Elég egy mozdulat, egy szemvillanás.

Köszönöm a sorsnak, hogy nékem adott,

Köszönöm néked, hogy boldog vagyok.

Nem kérek egyebet, én már többé soha,

Legyél eztán is, a szívem gondnoka.

S kezemben egy bottal majd sok év múlva,

Megfáradt lépteimnek nem lesz súlya. 

Budapest, 2007. december 13.