A meg nem írt házi feladat
2007.04.08. 18:37
Be kell vallanom égetnivaló rossz gyerek voltam. Ezt bizonyítja az ellenőrzőben sorakozó intők és figyelmeztetések garmada. Emellett rendszeresen magamon viseltem a csínytevéseimnek valami nyomát. Itt nem egy lehorzsolt térdre vagy elszakadt ruhára gondolok, bár az is volt rengeteg.
A ”jóság” egyik rendszeres visszatérő jele volt, hogy évente valamelyik testrészemet be kellett gipszelni. Nyolcadikos voltam, amikor ezt a nem mindennapi teljesítményt is sikerült felülmúlnom. Egyszerre törtem el mindkét csuklómat, ilyetén folytán mindkét kezemet könyékig begipszelték.
Ez igen komoly hátrányt jelentett a tisztálkodásban, viszont számos előnye volt.
Remekül lehetett verekedni vele, és igen sok feladat alól adott kibúvót. Például, azt mondtam, hogy nem tudom megírni a leckémet, mert megerőltetem a csuklómat. Ez persze nem volt igaz, ragyogóan írtam, de erre való hivatkozással nem kellett a házi feladatok írásos részét megcsinálni.
Történt, hogy irodalomból házi feladatként azt kapta az osztály, hogy írjon fogalmazást egy elképzelt napról, amikor felnőtt lesz.
Én ugyan kényelmesen hátradőlve eljátszottam a gondolattal, hogy miről írnék, de mivel felmentésem volt, bolond lettem volna megírni.
Pedig egész jó kis történet fogalmazódott meg a fejemben, mégpedig, az hogy felnőttként izgatottan ébredek és sietek munkába, lévén a nagy nap, ma lövik fel az első magyar űrhajót. Én, mint földi irányító segítem a nem mindennapi eseményt.
De mint fentebb írtam ez csak a fejemben volt meg.
A következő irodalom óra azzal kezdődött, hogy a tanárnő felszólított egy gyereket, olvassa fel a házi dolgozatát.
Én igen elcsodálkoztam, mert a dolgozat arról szól, hogy ő fodrász akar lenni és szép frizurákat, készíteni. De nem csak én csodálkoztam a tanárnő is. Nem erről kellett volna írni, hanem egy elképzelt lehetséges napról, magyarázta.
A következő diák szintén hasonló fogalmazással rukkolt elő, majd az azt követő is. Hallhattuk tehát, hogy mérnők, szeretne lenni, doktor, vagy éppen autószerelő. Csak éppen azt nem, hogy ha valóban az lesz majd, akkor milyennek képzeli el egy napját.
A vége az lett, hogy a tanárnő megkérdezte, ugyan ki írt arról milyen lesz egy napja 10, 20 vagy mondjuk 30 év múlva, sőt ígéretet tett arra, hogy az illető egy ötöst kap.
Senki, a közel harminc tanulóból senki nem írt erről. Csak, hogy mi szeretne lenni.
Jelentkeztem, és elmondtam, hogy én bizony erről írtam volna, ha lenne fogalmazásom. Szépen el is mondtam a történetet, ami mindenkinek tetszett, így aztán joggal reméltem, hogy megkapom az ötös osztályzatomat.
De a tanárnő nem az ellenőrzőmet kérte el, hanem megkérdezte.
- László, és le is írtad?
- Nem sajnos nem, csak a fejemben van meg a fogalmazás. - feleltem.
- Sajnálom, de így én is csak fejbe tudok ötöst adni.
- De ha kell, leírom. - válaszoltam elhamarkodottan.
- Nocsak, tudsz írni törött kézzel? - kérdezte a tanárnő, és ekkor már én is tudtam, nagy hibát követtem el.
Elhamarkodott elszólásomnak köszönhetően, nemhogy ötöst nem kapok, de ami még ennél is rosszabb, innentől kezdve megszűnt a felmentésem a házi feladat írása alól.
Budapest, 2007. március 21.
|